A halászsast zalai – erdőkkel körülvett – tavaknál látták

Halfogásra specializálódott ritka ragadozó madár tűnt fel a múlt hónap közepén a Szalay család tulajdonában álló Imre-majori víztározó környékén.

A különleges sasféle május 16-án jelent meg a festői magántavat szegélyező erdő felett, majd néhány látványos, ám sikertelen halászati kísérlet után méltóságteljes szárnycsapásokkal eltűnt a látóhatáron.

Érdeklődésünkre az egyik tulajdonos, Szalay Cecília dísznövénykertész elárulta, nem először vendégeskedik náluk e hazánkban csak átvonulóként ismert, fokozottan védett madárfaj. Megtudtuk, hogy a természetszerető család régóta figyeli és számon tartja a jellegzetes (részben hófehér) tollú madarat, igaz, eddig is csak elvétve és rövid ideig került szem elé. Pár éve elhullott példányára is leltek, a tetem akkor az illetékes természetvédelmi hatósághoz került. Mivel a halászsas Magyarországon nem költ, elsősorban ősszel és tavasszal találkozhatunk vele, mikor megállnak pihenni és táplálkozni a halakban gazdag vízforrások környékén.

Mintegy tíz éve a hasonlóan szép fekvésű Szentpéterföldei-tavon is alkalmi szálló- és fogyasztó vendég volt – tájékoztat bennünket Nagy Gábor hivatásos vadász, aki régóta végez madártani megfigyeléseket Göcsejben. A két állóvíz légvonalban csak néhány kilométerre helyezkedik el egymástól, így feltételezhető, hogy ugyanaz a sas vagy sasok teszik tiszteletüket ezeken a területeken. A fiatal állatok 3-4 éves korukban érik el az ivarérettségüket, addig magányosan élnek és nagy területeket bekóborolnak Európa-szerte. Sajátos adottsága más sasfélékkel ellentétben, hogy a külső ujja ún. vetélőujj, tehát hátrafelé is fordítható, így a markolás szélességét még tovább növelheti. Gyilkos szorítása olyan erős, hogy egy-egy termetesebb zsákmány akár a vízfelszín alá is ránthatja. Sajnos a legutóbbi novai példányról csak távoli felvétel készülhetett, a faj észlelése azonban így is madárbarát szíveket megdobogtató élmény maradt.