Büki Pálné Erzsi karanténnaplója

Büki Pálné Erzsike legutóbb „33 nő” című könyve kapcsán került lapunk hasábjaira, s az írás iránti szenvedélyéből azóta mit sem veszített. A bezártság pedig újabb lendületet adott számára, hiszen azzal, hogy megfogalmazta a gondolatait, elterelte a figyelmét a bezártságról, és lélekben valósággal felszabadult.

– Általában naponta jegyzem fel a koronavírus-veszélyhelyzettel kapcsolatos érzéseimet – mesélte lapunknak. – Gondolom, ahogy másokat is, a jelenlegi helyzet engem is eléggé megvisel, bár történtek már enyhítések, de mégis dupla karanténban érzem magam. Az otthoni tartózkodás csak egy dolog, de nagyon hiányzik a Honvéd Kaszinó, illetve az a társaság, amely ott körülvesz. A napló lapjai között a puszta tények kutatása mellett a belső érzések pszichológiai vetületeit is boncolgatom. Persze a környezetemre ennek ellenére folyamatosan figyelek, s észrevettem, hogy főleg az időseket egyre depresszívebbé teszi a koronavírussal kapcsolatos bizonytalanság. Talán erre is jó megoldást jelent az írás, mely új erőt és lendületet ad a hétköznapok nehézségei­nek átvészeléséhez. Március végétől folyamatos kapcsolatot ápolok a klubtársaimmal, s arra ösztönöztem őket, hogy tegyék ugyanezt, amit én, vegyék fel a telefont, ne szigetelődjenek el. Ennek csak pozitív hozadékát tapasztaltam, hiszen a legtöbben pontosan érzik, hogy a nehéz időkben még nagyobb összefogásra, támogatásra van szükség.

Büki Pálné mindehhez hozzátette: a lelki-mentális karbantartás mellett kifejezetten vigyáz az egészségére, ezért úgynevezett sétanapokat is beiktatott az életébe. Mindig ügyelt arra, hogy elkerülje a tömeget, s a rendszeres testmozgásairól, a látnivalókról is szorgalmasan beszámolt naplójában. Érthetően nagy szomorúsággal számolt be ugyanakkor az elmaradt programjaikról, amiket várhatóan a veszély elmúltával újra megtarthatnak majd. Ezek között szerepelt például az idősek divatnapja, a pártoló tagok napja és az Ady sétálóutcai részén a Kereskedőfeleségek névadó ünnepsége, amit a Thúry György Múzeummal közösen tartottak volna meg.

– Jó lenne, ha a sajátommal együtt még több ilyen írásba is betekintést nyerhetnénk – folytatta. – Ezért a kanizsai Halis-könyvtár igazgatójának, Czupi Gyulának javasoltam, írjanak ki pályázatot ezek felkutatására. Talán az írások összegyűjtése az utókor számára is hasznos információkat rejthet, kordokumentumként szolgálhat, s megismerhető lenne belőlük, hogy eltérő korosztályok miként éreztek ebben az újszerű helyzetben.