Biokertész

2020.05.09. 07:00

Biokertészet hókuszpókusz nélkül – Fahéjjal, csalánlével a hangyák ellen

Hadat üzentem a hangyáknak. Pedig nem vagyok egy vérengző típus, a fauna nagyobb hányada békében élhet a kertemben.

Fincza Zsuzsa

A hangya alapjában véve hasznos rovar, bár a kertben, a lakásban képes bosszúságot okozni. Az erdei és mezei hangya védett rovar

Tudom, a hangyáknak is rengeteg haszna van, egyes fajtái kártékony rovarokkal táplálkoznak, s akár takarító brigádként is számíthatunk rájuk, begyűjtik a sérült növény és rovarmaradványokat, járataikkal fellazítják és szellőztetik a talajt. Pár éve a gyümölcsösünkben az egyik körtefa tövében termetes hangyaboly nőtt ki a fűből, szerintem erdei hangyák laknak benne, ami könnyen előfordulhat, hiszen nincsenek túl távol az erdők, s nemrég még kis fenyves virult mellettünk, de most is bőségesen akad a környéken bolyépítő fenyőtű. Eleinte megpróbáltam kilakoltatni a hívatlan vendégeket, tönkre tettem a hangyavár föld feletti részét, ám amit nappal elgereblyéztem, reggelre visszaépítették.

A birodalmuk nagyobb része ugyanis a föld alatt rejtőzködik, így a kolóniában nem igazán tettem kárt. Végül feladtam: maradjanak, ha annyira akarnak, hiszen nem tapasztaltam kártevést, nem rágták meg a gyümölcsöt, nem csípték meg az arra járókat. Az erdei és a mezei hangyabolyok különben is oltalmat élveznek, (eszmei értékük 50 ezer forint) az erdőkben hálóval, kerítéssel védik őket a vaddisznók és a madarak ellen. A szorgos kis hatlábú teremtmények visszaszorulásával az erdő öngyógyító képessége erősen megcsappant, e hangyafajok ugyanis a fákat károsító rovarokkal táplálkoznak. Erdővédelmi jelentőségüket bizonyítja, hogy „tarrágások” alkalmával a bolyok körzetében „zöld szigetekként” megmaradt a fák lombja. A szakirodalom szerint egy közepes nagyságú erdei hangyaboly kolóniája egy 2500 négyzetméteres területről évente körülbelül 6 millió káros rovart – többnyire lombrágó lepkehernyókat és levéldarazsak lárváit – falja fel.

A hangya alapjában véve hasznos rovar, bár a kertben, a lakásban képes bosszúságot okozni. Az erdei és mezei hangya védett rovar

De nem is rájuk haragszom, hanem a fák törzsén korzózó, a veteményesben garázdálkodó jóval kisebb méretű fekete társaikra. Úgy hírlik, a növényeket is megrágicsálják, de a legnagyobb vétkük, hogy a zsenge hajtásokra rátelepítik a levéltetvekből összehordott nyájukat. Ha a zöldségféléken, gyümölcsfákon, rózsatöveken, díszbokrokon hangyákat látunk rohangálni, mérget vehetünk rá, hogy ott levéltetű-raj szívogatja a gyenge leveleket. Igaz, nem a hangyák szaporítják az ördögfajzatokat, ám átcipelik őket az friss legelőre, a fák, a zöldségek fiatal hajtásaira. Lám, alighogy kikelt a cékla, máris körülötte sertepertélnek a hangyák is, és az első, alig egy centis levélkékre már elkezdték feltelepíteni a fekete levéltetveket. A bab még nem kelt ki, de borítékolom, azokat sem hagyják majd ki. A hüvelyesek közé majd csombort, azaz borsikafüvet ültetek, az erős illatú fűszernövényt nem kedvelik se a hangyák, sem a tetvek. Valószínűleg a céklánál is beválna, kár, hogy még csak most kel, jövőre majd korábban elvetem.

Fotó: A szerző

A mérvadónak tartott, rongyosra olvasott biokertész szakkönyvem a levéltetvek, a hernyó-, és hangyakártételek ellen elsősorban erjesztett fehérüröm-lét vagy főzetet javasol. E növénynek momentán éppen híján vagyok, a csalánlé viszont már kellően megerjedt, így azzal öntöztem be a meggyalázott céklasort. Kizárt dolog, hogy a csalánpermet penetráns szagát, csípősségét elviselnék akár a tetvek, akár a pásztoraik. Biztos, ami biztos, másnap egy kis őrölt fahéjat is szórtam a növénykék köré, állítólag az sem tartozik a hangyák kedvenc parfümjei közé. Ha ez nem lesz elég, kipróbálom majd a fokhagymaázalékot is, de készíthetünk borsmentából, citromfűből, teafa olajból is locsolóvizet, amivel akár a pihenőkert gyepét is hangyátlaníthatjuk. Ha rábukkanunk a bolyra, szórjunk rá kukoricalisztet, faszenet, mészpont vagy árasszuk el forró vízzel. A rózsakertben a levendulabokroknak köszönhetően esélyük sincs a zöld levéltetveknek, a lakásban viszont az útjukba szórt sütőporral, szódabikarbóna és porcukor keverékével sikerrel védekezhetünk ellenük. A terasz köré ültessünk levendulát, izsópot, zsályát. A tapasztalatok szerint a hangyák nem szeretik az uborkahéjat, az almaecetet, az őrölt feketeborsot, a szegfűszeget és az eukaliptusz-olajt sem, a paradicsomot pedig egyenesen utálják – a koktélparadicsom egy csinos ládában jól mutat a teraszon is, a termést megehetjük, s a hangyák pedig takarodót fújnak az illatától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!