Merítkezés a keresztény hitben Mexikóban

A világ másik felére a Kalazancius Mozgalom jóvoltából jutott el a fiatal lány. A mozgalmat a fővárosban nyolc évvel ezelőtt mutatta be egy spanyol küldöttség. A nagykanizsai Piarista Gimnáziumban három éve működik a mozgalom: helyi nevén a kalazancius csoportok, aminek Csicsek Gabriella tanárnő az egyik koordinátora.

A koordinátor jelezte: a modern keresztény életnek adnak teret az iskolában a mozgalom révén.

– A világ számos országában, köztük a magyar piarista iskolákban is működik a Kalazancius Mozgalom, amely nevét a rend alapítójáról, Kalazanci Szent Józsefről kapta – kezdte Csicsek Gabriella. – Az első csoport indítását és vezetését intézményünkben végzett diákok kezdték. Ők vállalták, hogy a hetedik osztályos tanulókkal heti-kétheti rendszerességgel találkoznak. A csoportok kulcsszava az együttlét és a megosztás, a fiatalok együtt és egymásért vannak. Együtt gondolkodnak, megnyílnak egymásnak, beszélnek az érzéseikről, egyúttal imádkoznak és közösségépítő játékok is vannak a foglalkozásokon. Országszerte – nálunk is – egyre több fiatalt sikerül megszólítani a mozgalommal: aktívak, lelkesek, szívesen vesznek benne részt. Iskolánkban azóta már hat csoport működik: ötödiktől a tizedikesekig. Elmondható, hogy a csoportok létszáma folyamatosan nő – összegezte Csicsek Gabriella tanár-koordinátor. Elmondta azt is: nemcsak a foglalkozásokon találkoznak a tanulók, hanem közös programokat is szerveznek.

– Az élmények révén szorosabbak lesznek a kapcsolatok és barátságok is születnek. Nemcsak az iskolában, a hétköznapokban is összetartunk, segítjük egymást – ezt Németh Eszter diák mesélte, aki hosszú évek óta lelkes tagja a mozgalomnak és egyben vezetője is az egyik csoportnak. A tagok országszerte összetartanak, évente találkoznak a Piarista Ifjúsági Találkozón. Továbbá a csoportvezetők részt vesznek képzéseken is. Ebből a közegből kiválasztva jutott el a végzős piarista tanuló Mexikóba, egyedüli nagykanizsai diákként a háromfős küldöttségben.

Több száz fiatallal töltött feledhetetlen napokat a világtalálkozón Oaxacában, amelynek célja a haladás és a keresztényi élet modernizálása volt. Esztert váratlanul érte a hír, hogy egyike lehet a magyar fiatalok csoportjának, akik Mexikóba mennek.

– Amikor felvettem a telefont, és egy már jól ismert hang megkérdezte, mennyire van tele a naptáram a nyárra, mert lenne egy különleges program, nem hittem a fülemnek. Amikor pedig kiderült, hogy ez a Piarista Szinódus lesz Mexikóban, azt hittem, félretárcsáztak. Hallottam ugyan róla, de akkor még meg sem tudtam volna határozni, mi az a szinódus. Ezek után hetekig próbáltam azonosulni a ténnyel, hogy részese leszek egy rendkívül fontos eseménynek, egy, az otthonomtól nagyon távol eső országban. Mindez sok előkészülettel és odafigyeléssel járt, rengeteg munkát igényelt. De azt kell mondanom, hogy megérte. Két előtalálkozón, közösen alkotta meg a magyar csapat a munkát, melyet elküldtünk a mexikói szervezőknek. A témánk ezúttal a „Christus vivit”, Ferenc pápa fiataloknak és fiatalokról szóló buzdítása és a szinódusi kutatómunka volt. Ezek szerves részét képezték az Oaxacában elhangzottaknak is – mondta Eszter. – Ezután kezdetét vette az izgalom, mely a nagy utazással járt. Elképzelésem sem volt, mi várhat ott rám. Ám ami Oaxacában fogadott, minden várakozásomat felülmúlta. Az itt összegyűlt emberek nyitottsága, kedvessége, közvetlensége olyan hatást gyakorolt ránk, hogy a 18 órás repülőúttal járó fáradtságnak nyoma sem volt. Úgy fogadtak minket, mint egy rég nem látott barátot, ami megalapozta az egész hét hangulatát – részletezte a fiatal lány. – Rendkívül üdítő volt a sok helyről összegyűlt sokféle ember – folytatta. – Érdekes és értékes találkozásokban volt részem, sok új információval lettem gazdagabb. Ami igazán megragadott és igyekeztem is hazacsempészni belőle valamennyit, az a haladó gondolkodás és a tenni akarás. A szinóduson részt vevő emberek ugyan sokfélék voltak, mégis egy cél lebegett a szemük előtt. A piarista családot éltetni és az egyházat előrevinni, segíteni a haladásban és fiatalként oszlopos és hasznos tagjává válni ennek a hatalmas közösségnek. A találkozó 5 napja alatt több prezentációt és előadást hallottunk, amit aztán kiscsoportos beszélgetések keretein belül dolgoztunk fel. A csoportoknak az utolsó alkalommal javaslatokat kellett tenniük több témában, köztük a mozgalomról, az Istennel való kapcsolatról vagy az önkéntességről – összegezte Németh Eszter.

Természetesen nem csak a munkáról szólt a mexikói út, árulta el Eszter. Kirándulásban és sok nevetésben is volt részük. A környék nevezetességeit térképezték fel. Elmondása szerint Oaxaca az egyik legszebb része Mexikónak.

– Sosem éreztem magam egyedül, szeretettel vettük körül egymást. Mintha régi ismerősként találkoztunk volna, noha megannyi országból, kultúrából érkeztünk. Még a történelemben egykor az egyes népcsoportok közt adódott ellentéteket is nevetéssel reagáltuk le. Életem meghatározó, feledhetetlen élményei közé tartoznak a mexikói napok – összegezte Németh Eszter.