Felidézte az emlékeit

2019.08.31. 15:30

Dr. Kun Edit, az 1989-es Zala Szépe verseny győztese életre szóló élményekkel gazdagodott

Három évtizede, hogy a fejére került a korona, emlékeiben azonban most is élénken él az a bizonyos este, amikor őt ítélték Zala megye legszebb hölgyének.

Németh Lilla

Dr. Kun Edit napjainkban: megjelenése ma is harmóniát és nőiességet áraszt.

Fotó: Tungler Andrea

Kun Edit még csak 16 éves volt, amikor az édesanyja bíztatására jelentkezett a Zala Szépe versenyre. Fiatal hölgyként meghatározó benyomást gyakoroltak rá azok a pozitív impulzusok, melyek az eseményen érték. Mégsem a szépségiparban találta meg a helyét: időközben teológiai és jogi diplomát szerzett, immár tíz éve a Nimród vadászújságnál dolgozik, festőművész, és nem utolsó sorban édesanya is.

- Mi volt az első gondolatod, amikor kihirdették az eredményt?

- Az első gondolatom az volt, hogy le ne essen a fejemről a korona, ugyanis kicsit labilisan állt a frizurámon. Mint minden siker, abban a helyzetben ez is szinte felfoghatatlan volt számomra, később aztán egyre jobban tudatosult bennem a győzelem. A verseny után felgyorsultak az események, akkoriban ennek óriási presztízsértéke volt. Olyan mértékű sikerélményt, magabiztosságot adott nekem, amely máig elkísér. „Éljen a királynő!” – hallottam a tömegből valakitől, amikor a szüleim felé indultam, akik eljöttek velem a rendezvényre. Hihetetlen, ugyanakkor fantasztikus pillanat is volt ez számomra.

- Hogyan élted meg magát a versenyt, nagyon izgultál?

- Ez volt az első nagyobb „közszereplésem”. Amikor az ember nőiessége a tét, az lelkileg egy kicsit másképp érinti. Természetesen volt bennem egy egészséges izgalom, legfőképpen amiatt, hogy sikerüljön a legjobbat kihozni magamból a szakmai zsűri előtt, de egyúttal a saját elvárásaimnak is megfelelni. Csodálatos élmény volt esküvői ruhában vonulni, igazán át tudtam élni, később Szabolcs Péter szobrászművész, a zsűri elnöke is azt nyilatkozta, az döntött mellettem, hogy a lényemből sugárzott a harmónia és a nőiesség.

Dr. Kun Edit napjainkban: megjelenése ma is harmóniát és nőiességet áraszt.

- Teológiai és jogi diplomát is szereztél, festőművészként és a nyomtatott sajtóban is tevékenykedsz. Hogyan jöttek ezek az életedbe?

- A verseny ugyan sokat adott nekem és rávilágított arra, hogy ez a női léleknek egy igazán hízelgő világ, mégis a gyerekkoromtól fogva úgy gondoltam, nekem más az utam. A jogot a megélhetés miatt választottam, a teológia pedig nagyon érdekelt. Az alkotás, a kreativitás a kezdetektől jelen van az életemben, vallom, hogy erre születni kell. Gyermekként is megnyugvást adott, ha adtak nekem egy papírt és arra rajzolhattam, de később varrtam ruhákat is. Már 28 éve, hogy a festészet útjára léptem: édesapám magával vitt a vadászatokra, melyek hangulata teljesen elragadott, és ez a kifejezési mód tűnt a legkézenfekvőbbnek a látottak megörökítésére. A Nimród vadászújsággal tíz éve kerültem kapcsolatba: egy kiállításon találkoztam az akkori főszerkesztővel, közös projektként egy falinaptárat készítettünk a festményeimből, ezután váltam a csapat tagjává.

- Időközben családot is alapítottál. Mesélnél egy kicsit róluk?

- A fiam 23 éves, ötödéves orvostanhallgató és a sebészet érdekli. Már kicsi korától fogva gyógyítani szeretett volna, gyakran játszotta azt, hogy ez a hivatása. A férjem pedig az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnöke, több, mint negyven éve a vadászat országos vezetésében dolgozik.

- Három évtizede, hogy elnyerted a Zala Szépe címet. Vannak ereklyéid, melyeket máig megőriztél?

- Természetesen. Akkoriban nemcsak egy diadémot, hanem szó szerint egy koronát kaptam, melyet Böjte Katalin ötvösmester készített a versenyre. Ezt meg is tarthattam, és a mai napig nagy becsben őrzöm otthon. Eltettem továbbá a szalagot és fotókat is, de igazából az emlékek azok, melyek egy egész életen át elkísérnek, hiszen a lényem részévé váltak.

A koronát azóta is nagy becsben őrzi. Fotó: Zalai Hírlap archívuma

- Mi történt közvetlenül a győzelem után, és mit adott hosszabb távon?

- Mint mondtam, ez volt az első nagyobb sikerem, ami a nőieségemben igazolt vissza. Önbizalmat és óriási népszerűséget adott, ami azt is jelentette, hogy ha megismertek, mindenhol igyekeztek a kedvemben járni. Az elnyert cím egyfajta ranggal járt, melynek próbáltam megfelelni a hétköznapokban, nemcsak a külvilág felé, hanem magamnak is. Az emberek jósága, ahogy közelítettek felém a mai napig bennem él, mintha mindez tegnap történt volna. Ez arra is inspirált, hogy a külső szépséghez egy belső tartalmat társítsak, amit mindig egy kicsit tovább fejleszthetek.

- Mi lehetett a sikered titka?

- Ma már azt mondanám, hogy a siker titka a hit, a belső teremtőerő. Azon az estén, 16 évesen ez maximum csak tudatalatti szinten működhetett, viszont ami valószínűleg hozzájárult a győzelmemhez, hogy bele tudtam magam élni a szituációba, akkor és ott a szépségversenyek világát a sajátoménak éreztem. Amit az ember örömmel tesz, az meglátszik rajta.

- Szerinted milyen tulajdonságok tesznek egy nőt széppé?

- Szerintem egy nőt igazán a belső, szívbéli jósága és az örömteli gondolatai tesznek széppé. Az idő ilyen értelemben nem ellenünk, hanem nekünk dolgozik, hiszen alkalmat ad arra, hogy kiteljesedjünk és ezek az érzések megnyilvánuljanak a fizikai valóságban. A kor haladtával egyre kevésbé tudjuk meghazudtolni önmagunkat, már nemcsak a szem lesz a lélek tükre, hanem az egész arc. Akkor őrizhetjük meg a nőiességünket, ha a stílusunkhoz, a gondolatvilágunkhoz és a belső harmóniánkhoz esztétikum és erkölcs társul.

- Hogyan jeleníted meg a szépséget a festményeiden?

- Leginkább realisztikus stílusú tájképeket festek, melyeken általában valamilyen vad is megjelenik, de portrékat is készítek. Úgy hiszem, hogy kortól függetlenül az emberben, valamint a természetben is benne rejlik a harmóniából adódó szépség, igyekszem nyitott szívvel járni-kelni a világban és meglátni ezt. Egy öreg, kidőlt fa éppúgy értékes számomra, mint egy idős emberi arc.

- Mint egykori Zala Szépe, mit tanácsolnál a Tündérszépek szépségversenyünkre jelentkezőknek?

- Egy szépségversenyen elsősorban a külsőt értékelik, de fontos, hogy az egy belső tartalmat is sugározzon, tehát a szépséghez társuljon tudás, hiszen a kettő kiegészíti egymást. Ez egy hosszútávú befektetés, amely mindenképpen a hasznukra válik. Azt tanácsolnám továbbá, ha egyéniségek, legyenek önmaguk. Nem árt, ha rendelkeznek némi művészi- illetve stílusérzékkel, és nem utolsó sorban verbális kifejezőkészséggel. Tartsák meg azt az egyensúlyt, hogy a külső szépség ne menjen a belső tartalom rovására.

 

Kedvet kaptál Tündérszépek 2020 szépségversenyünkhöz? Kattints ide, és jelentkezz!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!