múltidéző

2019.06.22. 16:00

Nosztalgiázz velünk! Megmutatjuk az 1981-ben készült Balaton szállót

1981. december 22-én avatták fel Zalaegerszeg 59 szobás, 170 vendég elhelyezésére alkalmas szállodáját, a Balaton szállót, írta annak idején a Zalai Hírlap. Múltidézőnkben az építkezés és az avatás képeiből adunk közre néhányat.

Nagy Betti

A szállóépület első emeletének alagútzsaluzata készül

Fotó: ZH-Archívum

A három szinten 46 fürdőszobás és 13 hideg-meleg vizes mosdóval ellátott szoba található, tudósított lapunk 1981-ben. Az épületet a Zalaterv tervei alapján, a Zala megyei Állami Építőipari Vállalat építette, a Zalaber irányításával.

Az első vendég az avatás napján, délután ötkor érkezett a szállodába

Az avatáson részt vett dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter és Somogyi Jenő, a Pannónia Vállalat vezérigazgatója. A december 22-én tartott avatás napján, délután öt órakor jelent meg a Balaton szálló első vendége Orosz József kecskeméti közgazdász személyében – erről is beszámoltunk akkoriban.

A szállóépület első emeletének alagútzsaluzata készül
Fotó: ZH-Archívum
A recepció
Fotó: ZH-Archívum
A kor divatjának megfelelően rendezték be
Fotó: ZH-Archívum
Az avatóünnepség
Fotó: ZH-Archívum
Külső kép a hotelről az avatásának napján
Fotó: ZH-Archívum

A hotelt 2010-ben bezárták, évekig üresen állt. Jelenleg kínai befektetői csoport újítja fel, és Willis Hotel néven tervezi működtetni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!