A boldogító igen minden nyelven kimondható

A fenti kérdések kerültek terítékre a házasság hete alkalmából rendezett Két kultúra – egy házasság című rendezvényen, aminek a zalaegerszegi Belga étterem adott otthont a minap. A beszélgetést Balaicz Zoltánné, a Női Szalon elnöke vezette, a kérdésekre Alotti-Gaál Viktória és dr. Alotti Nasri, valamint Könyves Ildikó és Christian Zanchetta válaszolt. Szemezgessünk a könnyed hangvételű est tartalmából.

Dr. Alotti Nasrit, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház szívsebészetének osztályvezető főorvosát nem szükséges bemutatni e tájon, hiszen negyed százada köztünk él. Zalaegerszeg díszpolgára, elnyerte az Év Zalai Embere, valamint a Zalai Prima Díjat is. Damaszkuszban született, ifjúsága jelentős részét egy jordániai menekülttáborban töltötte, s szívsebész akart lenni Magyarországon. Volt még egy ifjúkori álma, találni egy szőke nőt… Mindkét vágya teljesült. De miként is?

A választ Alotti-Gaál Viktória kezdi, aki szintén a szívsebészeten dolgozik, az intenzív részlegen nővér. Adva volt tehát a közös munkahely, de kellett még más is.

– Kislány koromban elhatároztam, hogy ha eljön az ideje, külföldi férjet választok – avatja be a közönséget Viki. – Arra vágytam, hogy a közös gyermekünk kétféle kultúrában nevelkedjen, két nép örökségét vigye tovább. Mára ez valósággá vált kis hercegünk, a négyéves Emir személyében.

– Amint megláttam Vikit, megragadott a megjelenése és a modora, de akkoriban foglalt voltam. Hosszú lelki válságon mentem keresztül – idézi fel a férj. – Később, hogy Vikit meghódítsam, mozgósítanom kellett minden erőmet, leleményességemet. Megtudtam, hogy angyalmániás… Szereztem egy kivételes angyalszobrot, s ajándékként odacsempésztem elé.

– Én meg egy darabig még hagytam, hadd gazdagodjon az angyal-gyűjteményem… – fűzi hozzá nevetve a feleség.

A humor amúgy lételemük. Mint mondják, a kórházban felelősségteljes munkát végeznek, az élet egyéb területein is helyt kell állni, mindez elképzelhetetlen volna a felszabadító humor nélkül. Nem csak egymással csipkelődnek, környezetüket is szeretik megtréfálni, főként utazásaik során. Rio de Janeiróban például, a világhírű Krisztus-szobornál eljátszották, hogy Viki modell, akit a menedzsere fotóz. Később nagyokat nevettek a csinos nő iránt érdeklődő brazil férfiakon, akik a „menedzseren” keresztül szerettek volna a közelébe férkőzni.

Viki autodidakta módon ismerkedett az arab nyelvvel, mára 70–80 százalékát érti a beszélgetéseknek. Kisfiuk szintén barátkozik az arabbal, élvezi a kétnyelvű világot. Gyermeknevelésben Viki a szigorúbb, apa engedékenyebb, de a felelősséget mindketten átérzik.

– Mélyen hisszük, hogy a gyerek nem tulajdon, nem az enyém, nem a tiéd – szögezi le dr. Alotti Nasri. – Egy gyermek felnevelése gyönyörű, de következetes misszió kell hogy legyen a szülők számára, amelynek eredményeként érett férfit vagy nőt tudnak átadni a társadalomnak, az életnek. Az a célunk, hogy a kisfiunkból széles látókörű, multikulturális ember legyen, aki felkészülten tud megbirkózni a kihívásokkal, amikor eljön az ő ideje.

A magyar és arab kultúra Alottiéknál a konyhában is keveredik. Mindketten szeretnek főzni.

– Nagyon sok arab ételt tanultam meg elkészíteni Nasritól, édesanyjától és húgától, amiket magam is megkedveltem – meséli Viki. – Az arab konyhában a gyümölcs és a zöldség vonulat dominál, egészségesen étkeznek. Nasri kedvence a madzsadra, ami fokhagymás rizses lencsét jelent, s nagyon egyszerű elkészíteni. Újévi fogásként jó szívvel ajánlom mindenkinek.

Könyves Ildikó és Christian Zanchetta a modern technikának köszönheti ismeretségét. Ildikó a német nyelv mellett az olaszban is jártasságot akart szerezni, s hogy tökéletesítse tudását, a skype-on keresett olasz beszélgetőpartnert. Rengeteg jelentkező akadt, ám ő valamiért éppen Christiannak küldött egy csaót. Hónapokig tartó csetelés lett a dologból. Addig-addig ismerkedtek a virtuális térben, mígnem Ildikó, nem kis bátorságról tanúságot téve kiköltözött Olaszországba. Anélkül, hogy valaha is találkoztak volna személyesen. A kvártélyt Christian dédnagymamája biztosította, hozzá költözött be.

– Az volt az első kérdése: lányom, katolikus vagy? Innentől már minden rendben volt – idézi fel Ildikó, aki kamarai munkája mellett Avivatorna oktatóként is dolgozik. – Egy fitneszteremben találtam munkát, s amikor késő este hazaértem, a dédi vacsorával várt. Sok mindenre megtanított, többek között tésztát főzni. Az első próbálkozásom ugyanis nem aratott sikert. Ott követtem el az alapvető hibát, hogy csak úgy belezúdítottam egy zacskó tésztát a forró vízbe. Hát ezt nem szabad. Pontosan ki kell mérni az adagokat, a főzési időről nem is szólva.

A polgári esküvőt Zalaegerszegen tartották, a gébárti termálfalu faházai olasz szótól zengtek.

– Nagy buli volt, máig emlegetik – kapcsolódik a férj, aki programozó, webfejlesztő szakember. – A magyar vendégek fogadására pálinkával és unikummal készültünk, az olaszoknak pedig direkt hoztunk proseccót. Mondanom sem kell, hogy pont fordítva itták…

A pár főként Olaszországban élt, de első fiuk, Gabriel Magyarországon látta meg a napvilágot 6,5 éve. A várandósságból 7 hónapot azonban még Olaszországban töltött Ildikó, s eléggé elcsodálkozott, hogy nem találkozott férfi orvossal. A vallási sokszínűség miatt sok nő dolgozik a szülészeteken, ugyanis egyes normák szerint a várandós nem maradhatna kettesben férfival.

Az apa olaszul beszél két fiukkal, de még van mit tökéletesíteni.

– A múltkor a hároméves Martin azt kérdezte tőlem: anya, olaszul beszéltem, ugye? – derül Ildikó.

A két ország közt ingázva mindkét nemzet ünnepeit megtartották. Közben cserélgették kezeiken a gyűrűt, mert a jobb és bal gyűrűsujj pont fordítva jelent jegyességet, illetve házasságot itt és ott. Jó két éve állapodtak meg Magyarországon. Christiant a fővároshoz kötötte a munka, csak a közelmúltban költözött Csatárba, ahol berendezkedtek. Ő amúgy a Séfek séfe televíziós tehetségkutatóban is szerepelt, bár saját bevallása szerint az volt a fő érdeme, hogy sokat bohóckodott. De azért szeret és tud is főzni, s nem érti, hogy mi, magyarok miért nem vagyunk képesek megadni a módját egy vacsorának. Mindenki külön futkos a hűtőhöz, bekap ezt-azt, s ennyi. Ahelyett, hogy leülnénk a szépen terített asztalhoz, s kiélveznénk, hogy jót beszélgethet a család. A magyar konyhában a leveseket és a kocsonyát díjazza leginkább, kevesli az olívaolajat és a salátákat. Utóbbin a cukrot merényletnek véli.

A magyar pizzáról azt tartja, lehet, hogy finom, de nem pizza. A tésztája kenyér ízű, és amiket rápakolunk…

– Egyszer ettem, amikor nagyon éhes voltam. De sírtam is…