Álomvilág

2018.09.08. 11:30

A kanizsai Böjti Balázsné bámulatos festményeket és textilszobrokat alkot

Csodaszép alkotásai, az ikonográfiákat idéző festményei, textilképei és szobrai sosem volt álomvilágot jelenítenek meg.

Horváth-Balogh Attila

Festményei láthatók a gyűjtőknél, s az internetes galériákban

A nagykanizsai Böjti Balázsné – művésznevén Irisz – már gyermekkorában szívesen foglalkozott rajzolással, s örömmel festett is. Aztán jöttek a dolgos évek, majd a gyerekek, s az óvodapedagógus idejéből valahogy egyre kevesebb jutott szeretett hobbijára. Csak a 2000-es évek elején kezdett el újra komolyabban foglalkozni az alkotással.

Festményei láthatók a gyűjtőknél, s az internetes galériákban

– Addigra a gyerekek felnőttek, több lett a szabadidőm – idézte fel. – Először az olajtechnikával kezdtem dolgozni, mert az tetszett meg, de igazából semmit sem tudtam róla. Rájöttem, hogy autodidakta módon nem jutok előbbre, ezért fordultam az egyik, általam nagyra tartott nagykanizsai festőművészhez, akinek a stílusa a legközelebb állt hozzám. Több évig tanultam tőle, sokat segített. A kezdetektől törekedtem arra, hogy megpróbáljak egyéni stílust kialakítani. Mindig vonzottak a nőábrázolások, szívesen festettem női fejeket, arcokat, de nem törekedtem arra, hogy azok realisztikus ábrázolások legyenek. Talán az ikonfestményeken látható, Madonna-szerű alakok állnak közel hozzám. Ez a kis verstöredék jellemzi az ikonszerű festmények hangulatát: „Nem vagy te földből és vízből való/ Más vagy, mint a vándorló sárgolyó/ A szív folyó, a lélek az élet vize De ahol Te vagy, róluk sem tud senki se.”

Úgy érzem, a mai világunkban a festményeimmel, a sok-sok izgalmas szín használatával olyan alkotásokat kell a néző elé tárnom, melyben a derű, a tisztaság a hangsúlyos elem. Nőalakjaim látványos fejdíszei a mesés Kelet felé repítik a szemlélőt – legalábbis szeretném, ha így lenne.

Böjti Balázsné, Irisz azt is elárulta: a tűzzománcot idéző díszítéseket és a kicsinyke motívumokat aprólékos munkával ő maga viszi fel a felületre. A másik kedvelt technikája az anyagokat újrahasznosító paverpol, azaz a textilszobrászat. Amely valójában nemcsak a textil, hanem a kavicsok, levelek, virágok, s más, a természetben fellelhető dolgok új formába öntéséről is szól.

– Amikor láttam egy ilyen technikával készült szobrot, beleszerelmesedtem – folytatta az alkotó művésznő. – Úgy érzem, sikerült… Először drótból megépítjük az általunk megálmodott női alak vázát, a fejet, illetve a felső részt készen vásárolhatjuk, s mindehhez a kedvünk szerint igazíthatjuk a speciális ragasztóanyagba áztatott és kiszáradt textíliát. Amikor meglátok valamilyen ruhadarabot, rögtön tudom, mit fogok készíteni belőle. De textil felhasználásával nemcsak szobrok kerülnek ki a kezeim alól, hanem képek is, utóbbiak esetében a dekupázs technikát is használom. Először a rizspapírra megrajzolt női arcot dekupázs eljárással felviszem a fa, vagy vászon alapra (de az is megesik, hogy én magam festem meg rá), s e köré építek fel szintén ragasztóval megformált textíliából egyfajta miliőt. A mondanivalót, az általam közölni kívánt gondolatiságot igazán ez utóbbi közvetíti.

Böjti Balázsné elárulta, hogy nagyon sok önálló kiállítása volt már Nagykanizsán és környékén. Festményei megtalálhatók magyar és külföldi gyűjtőknél, valamint néhány internetes galériában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!