Gobelin

2018.05.20. 20:00

Tájképek és virágcsendéletek, fonalból Zalalövőn

A gobelin készítése nem művészi teljesítmény, de az tény, hogy a művelőjének érteni kell a tűhöz. Ha jól dolgozik az ember, gyönyörű, akár festményszerű képeket is kaphat.

Gyuricza Ferenc

A zalalövői Merth Miklósné hat éve foglalkozik gobelinekkel Fotó: A szerző

Kiállításon is megcsodálhatjuk

Mindezt a Salla Művelődési Központ tárlatán is megállapíthattuk. Az intézményben április végén helyi alkotók kézimunkáiból – közte Merth Miklósné, Kemény Lajosné és Salamon Edina gobelinjeiből – nyílt kiállítás.

A gobelinhímzés technikája a XIX. századi Franciaországból származik, és elsősorban a művészi igényű, kézzel szőtt falikárpitot, illetve az azt utánzó hímzést foglalja magába. Főleg faliképek készítésére használják, de más dísztárgyaknál is alkalmazható e technika. Nagyon kedvelt kézimunka, felmérések alapján több tízezren űzik országszerte.

- Én magam 2012-től készítek gobelineket – mondta a zalalövői Merth Miklósné.

Kemény Lajosné az édesanyja által hetven éve készített gobelinnel Fotó: A szerző

- A húgom kezdte, aztán a lányom is beleszeretett, majd ezek után mondtam, hogy én is kipróbálom – fűzte tovább Merth Miklósné. – Nem bántam meg, de nem is gondoltam volna, hogy ennyire szép képeket és ilyen könnyen lehet készíteni. Maga a technika nem bonyolult, de miután nem varrok állandóan, ezért előfordul, hogy akár egy hónapig is eltart, mire elkészülök egy-egy képpel.

Aprólékos munka

Merth Miklósné hozzátette, a gobelinek készítésénél festett vagy nyomtatott alapmintán dolgoznak, a keresztöltéshez hasonló, jobbra vagy balra dőlő hímzéssel. A cérnánál sokkal vastagabb hímzőfonalat használnak, ezek a legkülönbözőbb színárnyalatokban kaphatóak, egyes arra is szakosodott üzletekben vagy boltokban. Zalalövőhöz legközelebb Zalaegerszegen lehet beszerezni őket.

- Nagyon oda kell figyelni a megfelelő hímzőfonalak kiválasztására, mert az alapján áll majd össze a végső kép – magyarázta, majd kérdésünkre arról is beszélt, hogy a tájképeket kedveli, számára az a legkedvesebb téma.

- A hat év alatt körülbelül 40-50 képem készülhetett el, ezek egy része itthon van, de a gyerekeinknek és a család többi tagjának, illetve a közeli ismerősöknek is ajándékoztam már belőlük – egészítette még ki. – 2015-ben volt a művelődési központban egy kiállítás, ahol a legkülönbözőbb dolgokkal foglalkozó helyi alkotók mutatkoztak be, én is ott állíthattam ki néhány képemet először. A mostani kiállításra szintén a művelődési központ munkatársai kértek fel, közösen döntöttük el, hogy melyik 14 képemet mutatom meg.

Kemény Lajosné másfél évtizede készít gobelinképeket, számára családi örökség ez a hobbi.

A zalalövői Merth Miklósné hat éve foglalkozik gobelinekkel Fotó: A szerző

- Az én édesanyám nagyon ügyes kezű asszony volt, rengeteget varrt, s többek között gobelineket is készített – elevenítette fel. – Van is egy régi képe, ami egy díszpárnát díszített, ez a kedvencem. Pontosan hetven évvel ezelőtt készült, amikor születtem. Sajnos, a párna azóta már tönkrement, de ezt a virágmintás képet azóta is őrzöm.

Horgolás, mint szenvedély

Kemény Lajosné számára a horgolás jelentette az első kézimunkahobbit, diákként vonaton utazgatva szinte állandóan horgolt, később a kötés váltotta fel ezt a tevékenységet. Gobelinekre 15 esztendeje állt át, azóta neki is körülbelül ötven képe készült el.

- Ismerősöknél láttam a falon felakasztva néhány gobelint, illetve boltokban alapképeket – árulja el. – Ezek alapján kezdtem el foglalkozni velük. A virágmotívumokat és a virágcsendéleteket kedvelem a legjobban, valamint a tájképeket, de vannak fekete-fehér árnyképeim is, azokat is szeretem. A gobelinek készítéséhez érteni kell a tűhöz, de az tény, hogy ez nem művészet. Akkor lenne az, ha nem előre festett vagy nyomtatott képre dolgoznánk, hanem saját ötlet alapján, ahogy a festők is.

Kemény Lajosné érdeklődésünkre azt is elmondja: a gobelin a költséges hobbik közé tartozik, hiszen mind az alapkép, mind a hímzőfonalak beszerzése sokba kerül. Az esztétikai értéke miatt azonban mindenképpen érdemes foglalkozni vele, miután egy szépen kidolgozott gobelin akár a festményeket is helyettesítheti. A lakásában szinte valamennyi falfelületen találhatóak képei, de neki is rengeteg munkája került el otthonról, sok található belőlük például a Jákon élő idősebb lányánál.

- Én általában keret nélkül dolgozom, vagyis a kezemben tartom az alapot, és úgy hímzek – tette még hozzá. – Emiatt a túlságosan nagy méretű képeket nem is kedvelem, hiszen azokat úgy nehezebb átlátni. Én ezt szoktam meg, ez kényelmes számomra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!