Roppanó hótól lombhullásig

A télről, amikor minden megdermed, s hull a hó, amelyben oly jó sétálni.

Gyermekként legjobban azt szerettem, amikor havazás után kisütött a nap, s bele lehetett gázolni a friss hótakaróba, majd a szánkóval pályát törni a havas domboldalon.

A behavazott fák, a táj látványa lenyűgöz…

És jön a kikelet, a tavasz, nyílnak a zsibavirágok a cseresznyefák alatt. Bújik a hóvirág a tőzike.

Egyszer, egy akácerdőben gyöngyvirág szigetre bukkantam. Innét szedtem a harmatos csokrot reggel anyák napjára édesanyámnak.

Májusban az arborétumok azáleái varázsolnak el…

A nyár is az én évszakom, a vizek és a hegyek ejtenek bámultba, no meg a ringó búzatáblák, a széleken nyíló pipaccsal, búzavirággal, margarétával, kamilla virággal.

A napraforgó táblák gyönyörűsége pedig szinte felfoghatatlan. Nincs más csak a sárga virágtenger, s fölötte a kék ég végtelene…

És a rózsák a parkokban szerelmekről árulkodnak!

Aztán jön az ősz, ezernyi színt varázsolva a tájra. Hiába a bágyadt napsütés, a képek minden nap változnak.

Erősödnek a színek, rozsdába hajlanak, majd lepergeti a leveleket a közelgő tél fagyos lehelete…

Az év elmúltával, egy csokor az évszakok változásának idei pillanataiból…