Pszichológia

2017.10.08. 10:00

Szakítás: gyűlölve szeretni – dr. Almási Kitti előadása Zalaegerszegen

Engedd el… – halljuk a tanácsot nem egyszer, ha beleragadunk a gyászba, ha parttalan konfliktus fojtogat, vagy maga alá temetnek egy szakítás romjai.

Magyar Hajnalka

Dr. Almási Kitti: – Ha nem lenne mély a kötelék, csak legyintenénk, hát menj…

Fotó: Pezzetta Umberto

Jó is volna megfogadni. De hogyan, amikor még egy dallamot is nehéz kiűzni a fejünkből, ha kéretlenül befészkeli magát?

Ehhez kínált fogódzót dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus, aki a minap a Nyitott Akadémia sorozat égisze alatt tartott előadást Zalaegerszegen az elengedésről és az újrakezdésről.

Mindjárt az elején üdvös tisztázni, hogy az elengedés nem azonos a felejtéssel.

- A felejtés során az emlékeket távolítjuk magunktól, míg az elengedés végeredményeként elfogadunk, s megfelelő „polcra” helyezünk magunkban bizonyos élményeket, tapasztalatokat, a haragunkat – finomítja a képet dr. Almási Kitti.

Sokan életük végéig hurcolják magukkal egy válás vagy szakítás sebét. Mások pedig 3-4 házassággal a hátuk mögött is kiegyensúlyozottnak tűnnek. Bizonyos személyiségtípus alkalmasabb az elengedésre?

- Nem a kapcsolatok, partnerek száma a döntő, hanem, hogy képesek vagyunk-e magunkban olyan méltó helyet, teret találni az exünk számára, ahol a történtek dacára is szeretettel és tisztelettel gondolunk vissza rá. Ez ugyanis a valódi továbblépés egyik feltétele. Ameddig kizárólag negatív érzelmek, erős indulat, elutasítás kötődik a volt párunkhoz, addig nem tekinthető feldolgozottnak a kapcsolat. Hiszen lehetetlen, hogy színtiszta kínszenvedés volt a vele töltött idő, bizonyára volt abban öröm, boldogság is.

Vajon az újrakezdésnek feltétele az elengedés, vagy megfér egymás mellett a két folyamat?

- Szigorúan véve nem feltétele, lehet új kapcsolatot építeni úgy is, hogy az előzőn még nem vagyunk túl. De ilyen esetben számoljunk vele, hogy a hordozott indulat terhe nagy valószínűséggel rákerül az új kapcsolatra. Előbb-utóbb olyasmit is a rovására írunk, amiben nem vétkes, s érezni fogjuk magunkon, hogy nem vagyunk képesek igazán beleereszkedni az új kapcsolatba.

Dr. Almási Kitti: – Ha nem lenne mély a kötelék, csak legyintenénk, hát menj…
Fotós: Pezzetta Umberto

A legdurvább esetben kriminális cselekedetig, gyilkosságig is fajulhat, ha valaki nem képes elfogadni, hogy a párja kilépett a közös életből. A párkapcsolati erőszak egyik leggyakoribb oka a szerelemféltés, ahol a személyiségtől függ, hogy ki milyen eszköz-repertoárból válogat extrém fájdalom hatására.

- A szülők egyik legfőbb feladata, hogy érzékenyítsék gyerekeiket az elengedés iránt. Ma már nem azt a világot éljük, amelyben a pályakezdő munkahelyünkről megyünk nyugdíjba, s az 50-60 éves párkapcsolat is egyre ritkább. A mi felelősségünk is, hogy a gyerekek megtanulják kezelni és elviselni a kudarcot, a változást, elgyászolni a veszteséget.

A szakítás is veszteség, elszenvedője hasonló folyamatokat él át, mint az, aki eltemet egy hozzá közelálló embert. Milyen fázisokat élünk át az elengedésig?

- Ideális esetben úgy ér véget egy kapcsolat, hogy a felek egyszerre és egyformán kezdenek eltávolodni, fokozatosan engedik el egymást. Ilyenkor van idő felmérni az erőtartalékokat, hozzászokni a szakítás gondolatához, elképzelni, hogy milyen lesz utána. Elhúzódó betegségnél is ez játszódik le, sokkal elviselhetőbb a halál pillanata, ha a hozzátartozónkat már előre elsirattuk, fokozatosan búcsúztunk tőle. Ha azonban hirtelen, váratlanul következik be a szakítás vagy a tragédia, az sokkoló, hiszen ilyen forgatókönyv nem létezik a fejünkben. Felkészületlenek vagyunk a folytatásra.

A hasonló vonások ellenére egészen más energiájú folyamat az, ha valakit a halál szakít el tőlünk, mint ha elhagy az illető. Az első esetben ugyanis azért nincs velünk, mert nem él, és a halál fölött nincs hatalmunk. Az utóbbiban azonban azért nincs velünk, mert nem akar…

Ez pedig indulatot, dühöt ébreszt az elhagyott félben. Csekély vigasz, ha a szakítás oka nem egy harmadik. Hiszen mi jut ilyenkor eszünkbe? Milyen rossz lehetett neki velem, ha még egyedül is jobb… Ezt nem kellemes elképzelni. Ha pedig új barát/barátnő miatt ment szét a kapcsolat, a düh jelentős része őrá irányul. Ki az, aki jobb nálam? Miért kellett az a másik? Hajlamosak vagyunk az új partnert kevéssé hízelgő jelzőkkel illetni, de bármit látunk is a másik oldalon, el kell gondolkodnunk, hogy valamilyen értéket bizonyára képvisel, ha mellette döntött a párunk.

- A lecserélhetőség fáj… – folytatja a szakember. – Még egy munkahelyen is rosszul esik, ha kiderül, hogy pótolható az ember, hát még egy intim kapcsolatban. Megkérdőjeleződik ugyanis a különlegességünk. Rettentő fájdalmas a közös tervek elengedése is. Elképzeljük, hogy helyettünk másvalakivel megy nyaralni, ő fekszik majd mellette a napozóágyon, ő tölti be a mi egykori életterünket. Nagy szükség volna a felek tapintatára, hogy legalább ne közvetlenül szembesüljön mindevvel az elhagyott fél.

S hogy miért olyan ritka a baráti elválás? Mert ambivalens folyamatot élünk át – fejti ki Almási Kitti. Egyfelől: szeretlek, veled akarok maradni. Másfelől: gyűlöllek, mert el akarsz hagyni. Egyszerre van jelen a kapaszkodás és a taszítás, s fel sem tűnik, hogy olyasvalakit akarunk visszakapni, akit álló nap ócsárolunk.

- A szélsőséges indulatok pont a ragaszkodásról üzennek, hiszen ha nem lenne mély a kötelék, csak legyintenénk, hát menj… Ebben a fázisban azért halmozzuk, gyűjtjük fel magunkban a negatív érzelmeket, hogy képesek legyünk elviselni a szakítást. Hiszen ha azt tartanánk aktívan, ami szép volt, még jobban szenvednénk. Ez a fajta elutasítás szükséges a továbblépéshez.

A probléma ott kezdődik, ha ebbe beleragad valaki. Ilyenkor nagyon mélyre tudunk süllyedni, bosszút forralunk: kicsinálom, feljelentem a főnökénél, az adósoknál, stb… Hosszú távon azonban csak úgy tudjuk elengedni a társunkat, ha reális egyenleget készítünk az együtt töltött időről. Nem kell visszamenőleg leértékelni, megkérdőjelezni minden közös percet, hiszen bizonyára sok mindent adott nekünk a kapcsolat. Válásterápiában meg szoktam kérni a feleket, hogy mondjanak legalább három dolgot a másikról, ami számukra sokat jelentett, értékes, jó benne, s azt köszönjék meg neki.

Egy darabig ez nem szokott sikerülni. De ha megérik rá a helyzet, ha összeáll bennük ez a szépet is meglátó „kisfilm”, s kimondani is képesek a tartalmát, szinte mindig felszakad a megkönnyebbülést hozó sírás. A pozitívumokra is kiterjedő érzelmi mérleg elkészítése egyben fantasztikus lehetőség arra is, hogy meglássuk, milyen tapasztalatot, értéket vihetünk magunkkal a lezárt kapcsolatunkból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!