Labdarúgó NB I

2021.10.28. 15:11

Távozott a DVSC kispadjáról a Huszti, Toldi kettős

A szakember lemondását a klub vezetősége elfogadta.

Fotós: Czeglédi Zsolt

Távozott a Debreceni VSC labdarúgócsapatának szakmai stábja, Huszti Szabolcs és Toldi Gábor.

A hajdúsági együttes csütörtöki közlése szerint Huszti Szabolcs vezetőedző azt követően ajánlotta fel lemondását, hogy a DVSC szerdán hosszabbítás után 2-1-re alulmaradt a másodosztályú Kecskeméti TE vendégeként a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában, így nem jutott a tizenhat közé.

A szakember lemondását a klub vezetősége elfogadta, és így csütörtöktől (mától) már nem Huszti, illetve segítője, Toldi irányítják a gárda szakmai munkáját. Hozzátették: a szombati, MTK elleni bajnoki mérkőzésre Jeremiás Gergő, mint megbízott edző, továbbá Dombi Tibor, mint pályaedző készíti fel az együttest. Munkájukat a csapat korábbi sikertrénere, Herczeg András szakmai tanácsadóként segíti.

A DVSC újoncként 10 mérkőzésen 9 pontot szerzett az OTP Bank Ligában – a legutóbbi négy fordulóban egyet -, és a tizedik helyen áll a tabellán.

Huszti februárban váltotta a debreceni kispadon Kondás Elemért, és a gárda már az ő irányításával jutott vissza az élvonalba. Mivel nem rendelkezett a megfelelő edzői képesítéssel, Toldi Gábor személyében segítőt is kineveztek vele együtt.

Forrás: MTI

Borítókép: Huszti Szabolcs, a Debrecen edzője a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában játszott Mezőkövesd Zsóry FC – Debreceni VSC mérkőzésen a mezőkövesdi városi stadionban 2021. október 17-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában