Délvidéki kutatások

2023.05.27. 07:00

Jászutódoknál jártak Temerinben a Hagyományok Háza munkatársai

A hertelendyfalvai találkozót a temerini tapasztalatcsere és oktatás követte. A látogatás részleteiről Tajti Erzsébet viseletkészítő tájékoztatott.

MW

Temerinben jártak a Hagyományok Háza munkatársai

Forrás: Hagyományok Háza

Tajti Erzsébet közölte, hogy a Délvidéken a török idők után elnéptelenedett területeket tudatosan kívánták betelepíteni. Az ideérkezők életük újrakezdéséhez jó minőségű földet és építőanyagot is kaptak. Jelentkező pedig akadt bőven.

A Jászságban például – a túlnépesedés miatt – szétaprózódott a földtulajdon, így a szegénységi küszöbön élő családok a boldogulásukat máshol keresték. Az új lakhelyeiken a földművelésben és az állattenyésztésben szerzett tapasztalataikat eredményesen tudták kamatoztatni, így kívánatos gazdálkodók voltak. Egész Délvidékre, így Temerinbe is volt jász kirajzás; e vidékre a Galga-mentéről és Jászapátiból is érkeztek telepesek. További sorsuk és kultúrájuk őrzése az otthonmaradottakat is élénken foglalkoztatta

– részletezte a viseletkészítő.

A helyiek a Galga-menti, turai felsőrészek elkészítéséhez kértek instrukciót, oktatást
Forrás: Hagyományok Háza

Tudatta azt is, hogy

Jászapáti sem feledkezett el őseiről: Temerin testvértelepülése, és egy találkozón hangzott el a közös igény, hogy erősítsék meg a két település közötti – tánccal, zenével és viselettel kapcsolatos – kulturális szálakat.

„Ismét a Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat segítségét vettük igénybe, s jutottunk el a dél-bácskai városba, ahol igazi magyaros vendéglátásban lehetett részünk. Meghívóink, a helyi néptánccsoport és a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület a Galga-menti, turai felsőrészek elkészítéséhez kértek instrukciót, oktatást. Az ott töltött másfél nap tartalmasan telt: megnéztük a tájházat, valamint az alkotóházat, ahol a temerini paraszt-polgári viselettel, a fehérhímzésekkel ismerkedtünk. Ennek az elterjedt hímzési formának darabjai akár Jászapátin is készülhettek volna: akkoriban a népszerű minták az egész Kárpát-medencében elterjedtek, nagymamám szekrényében is találhatok hasonló darabok” – részletezte az élményeket Tajti Erzsébet.

Másnap a Galga-mente került előtérbe. Seres Tünde népművelő az ottani viselet részeit osztotta meg a hallgatósággal, majd tizenegy turai felsőrészt, bujkát készítettek, amelyekkel a már említett táncegyüttest segítették.

Megható pillanat volt, mikor a tájház udvarán az első világháborús hősök neveit böngésztük: nagyon sok családnév nálunk Jászapátin is előfordul, így a kapcsolódási szálak egyértelműek

– fogalmazott Tajti Erzsébet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!