Színes kínálat

2022.06.10. 12:04

Gyerekversekkel, képregénnyel, magazinokkal és antológiákkal érkezik a PKÜ az Ünnepi Könyvhétre

Címkék#könyvhét

Gyerekversekkel, képregénnyel, magazinokkal és antológiákkal érkezik a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) a 93. Ünnepi Könyvhétre, az új könyveket külön színpadon mutatják be a négynapos rendezvény során, ahol az érdeklődők az ügynökség nyomtatásban megjelent kiadványait is megvásárolhatják.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 93. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet csütörtök és vasárnap között a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén. 

A magyar és kárpát-medencei költők versantológiái mellett a kínálatban megtalálhatók többek között kolumbiai, spanyol, cseh, lengyel költők antológiái, gyerekeknek szánt verseskötet, Tamási Áron-album és a Franciaországban tizenötezer példányban elkelt A kivarrt című képregény és két magazin is, a Magyar Kultúra havilap és az angol nyelvű The Continental Literary Magazine negyedéves magazin.   

A tájékoztatás szerint az ügynökség tavaly karácsonyra megjelent gyerekverses könyve, a Felhőpárna-versek léten innen és túl, Orosz Annabella illusztrátor rajzaival felkerült a rangos World Illustration Award listájára. A kötet a gyerekek nyelvén fogalmazza meg a gyászfeldolgozás nehézségeit. Az illusztrátor pénteken dedikálja a kötetet a PKÜ standján.    

A felnőttek számára készült Matz & Futaki A kivarrt című képregénye. Futaki Attila képregényrajzoló és a szerző, Alexis "Matz" Nolent szombaton együtt mutatják be a képregényt Szép Eszter moderálásával a Vigadó téren.   

Szintén szombaton a Vigadó téren Sipos Lajos és Falusi Márton mutatja be az "azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne" című, Tamási Áron születésének 125. évfordulójára megjelent monográfiát.   

A Vörösmarty téren a KMI (Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatósága) 12 program szerzőinek 2022. évi antológiájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők szombaton. Hász Róbert, Jánoki-Kis Viktória, Kopriva Nikolett szerzőkkel Luzsicza István moderátor fog beszélgetni.

Borítókép: Illusztráció/Érdeklődők a 92. Ünnepi Könyvhéten a belvárosi Vörösmarty téren a megnyitó napján, 2021. szeptember 2-án (MTI/Soós Lajos)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!