2023.09.21. 15:17
Kisgyerekes apuka volt a rendőr, aki meghalt Esztergomban
A sérültek közül többen életveszélyben vannak.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/09/xvd2hGtCxxGF74sGGcNo4SP5D3433AlWELtQ3rHlshM/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc4MjQxYzY1Y2VjZTQwOWVhZDI5OTliMDlhNjVmNzU1.jpg)
Mint korábban megírtuk, Esztergom külterületén robbantás történt szerdán este, amelyben a Terrorelhárítási Központ (TEK) egyik munkatársa életét vesztette, és többen megsérültek. Egy helybeli agresszív és a rendőrök által már körözött férfi délutántól fogva fenyegetőzött és kiabált, így kihívták hozzá a rendőröket, nem sokkal később pedig a Terrorelhárítás emberei is a helyszínre siettek. Ekkor még senki nem sejtette, hogy J. László már előre csapdát készített: fellocsolta benzinnel a házat, ahova gázpalackokat is bekészített.
Robbantás Esztergomban
A házba behatoló csapat minden tagja megsérült,
A robbantásban 11 ember, köztük a túsztárgyaló is megsérült, hárman válságos állapotban vannak, egy ember pedig konkrét életveszélyben.
A Bors úgy tudja, hogy
a terrorelhárító, aki meghalt a bevetésben, családapa volt, két kisgyermek édesapja, a kisebbik gyermeke alig pár hónapos csupán.
A lap úgy értesült, hogy az akcióban a férfivel órákon keresztül beszélő túsztárgyaló is részt vett, ő maga is súlyos sérüléseket szenvedett.
A Ripost úgy tudja, hogy a behatoló egység minden tagja sérült, közülük négyen súlyosan, heten pedig könnyebben.
A sérülések eltérő fokát vélhetően az okozhatta, hogy információk szerint az egység tagjainak egy része pajzzsal hatolt be a házba, ami így valamelyest felfogta a robbantás erejét. Azonban a pajzsot nem használó emberek súlyosan sérültek, úgy tudni, hogy testük több pontján is égési sérüléseket szenvedtek.
Kiderült ki volt a robbantó, tele volt gyűlölettel és agresszivitással
A szerda esti robbantó Szabolcsban, Fehérgyarmaton született, de hosszú ideje Esztergomban élt és masszőrként dolgozott. J. László a közösségi oldala szerint kevés emberrel tartotta a kapcsolatot és az egész világgal haragban állt, hemzsegtek a gyűlölködő bejegyzések az oldalán.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/09/bpj2dAIkPGVWrWb0ADo6hl8oJ5BCxtvFHyKbf6SCANw/fit/850/478/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNTQzODU1M2MwZjQ2NmRhNTc0OTlhYjI5YWE3ZWMz.jpg)
Több hírforrásnak úgy nyilatkoztak a környéken élők, akik látásból ismerték, hogy féltek tőle, mert furcsa dühkitörései voltak: sokszor akkor is kiabált és trágárkodott otthon, ha egymagában volt.
Krimi
- Életbevágó lehet: elárulta a rendőrség, mire figyeljünk nyaraláskor
- Újabb hátborzongató részlet látott napvilágot VV Fanni megöléséről (videó)
- Ismét elhunyt egy postás: darázscsípés végzett a szanki kézbesítővel
- Gyászol a Balaton fővárosa, fiatal orvosnőt gázolt el a vonat
- Sokkoló: 12 éves kislány gyilkolhatta meg unokatestvérét