Gazdaság

2016.06.23. 12:55

Sűrűbben kell permetezni - 10-12 helyett 6-7 napos fordulókkal a gombabetegségek ellen

Zalaegerszeg – Júniusban is nagy mennyiségű csapadék esett. A nedves talaj és a nyári meleg olyan párásságot idéz elő, amiben gyorsan terjednek a gombabetegségek. Többek között a peronoszpóra és a lisztharmat is.

Hajdu Péter

Ráadásul – mint a szakemberek figyelmeztetnek – most már a bogyókötődés ideje jött el a szőlőben. Ebben az élettani állapotban mind a lombozat, mind a fürtök nagyon fogékonyak a fent említett betegségekre – a lisztharmatra, a peronoszpórára, továbbá a botritiszre. A zalaegerszegi Csácsi-hegyen csütörtök délelőtt Kaszás József szőlész, boros gazdával találkoztunk, aki éppen füvet nyírt a még mindig átázott talajon.

– A lemosó permetezés után nálam három permetezés volt eddig, és a jövő hét közepén lesz esedékes a következő. Felszívódó készítményekkel történt a védekezés, mindkét gombabetegséggel szemben. Magam végzem a zöldmunkákat, és nem kerüli el a figyelmemet, ha valamilyen betegség véletlenül jelentkezik. Az ezelőtti alkalommal néhány helyen már láttam egy-egy peronoszpóra foltot, de fertőző góc nem jelent meg. Figyelni kell arra is, hogy a levegő át tudja járni a szőlőt. Az öregek azt szokták mondani, hogy akkor már vissza lehet vágni a szőlőt, amikor a fürt visszafelé fordul – mondta Kaszás József.

Kaszás József maga végzi a szőlőben a zöldmunkát, s ügyel, hogy szellősek legyenek a sorok. Fotó: Pezzetta Umberto

Mutatott is ilyen korai fajtát, Valentin fürtöt a szőlőjében, ami már úgynevezett kisbogyós állapotban volt.

Kocsis Lajos okleveles kertészmérnök, egy nagyradai Kft. termelési igazgatója is a fokozott védekezés fontosságára hívta fel a figyelmet.

– A gombabetegségek közül a peronoszpórára, lisztharmatra, a rovarkártevők közül pedig a szőlőmolyra és az amerikai szőlőkabócára kell összpontosítani. Éjszaka és nap közben is magas a páratartalom, a mi térségünkben, júniusban például meghaladta a 80 millimétert. A fokozott fertőzésveszély miatt most rövidíteni kell a permetezés fordulókat, nem 10-12 naponként, hanem 6-7 naponként kell permetezni, előnyben részesítve a szisztemikus, felszívódó, transzlokális készítményeket. Ugyanis a hajtásnövekedés még tart, és az ilyen szerek a növekedő hajtásoknak is védettséget adnak egy ideig.

A szakember érdeklődésünkre elmondta, még jó két hétig eltart ez a fokozottan veszélyes időszak. Enyhül, amikor a virágzás befejeződik, és a bogyónövekedés kezdődik, s már vastagodik a bogyó héja. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 25 fok fölött nem szabad permetezni, mert az perzselést okoz. Fontosak a zöldmunkák, és ahol megtörtént a virágzás és a terméskötődés, ott a csonkázás is elvégezhető, mert az is erősíti a növény immunitását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!