Gazdaság

2015.11.03. 13:37

Spórol, aki ma tankol - Holnapra hat forinttal drágul a benzin, öttel a gázolaj

Zalaegerszeg – Aki még ma teletankolja az autóját, a 95-ös oktánszámú benzin literjéből 6 forintot, gázolajból pedig 5 forintot tud megspórolni. Ma éjféltől ugyanis ugyanis ennyivel emeli a MOL az üzemanyagok nagykereskedelmi árát.

Hajdu Péter

Az elmúlt hetekben az üzemanyagok folyamatos árcsökkenése volt tapasztalható, így a most bekövetkező drágulás szokatlannak bizonyul az autósok számára. Az áremelést az elemzők részben a finomított olajtermékek árának emelésével, illetve a dollár erősödésével magyarázzák. Az egy évvel ezelőtti áraknál így is jóval olcsóbban tankolhatunk. A benzin literjét még az áremelés után is 53, a gázolajét 63 forinttal vásároljuk olcsóbban, ami előbbinél 13,6, utóbbinál 15,5 százalékos árcsökkenést jelent.

Zalaegerszegen a nap folyamán minden benzinkúton élénk volt a forgalom, amiben nyilván elsősorban az előre jelzett drágulás játszott szerepet. A Göcseji úton működő Agip üzemanyagtöltőnél délelőttől folyamatosan tankoltak. Vass Imre nyugdíjas, miközben a benzint engedte autója tartájába, kérdésünkre azt válaszolta, ő most nem az áremelés miatt fordult be a kúthoz.

– A Becsali-hegyen lakunk, és a városba járáshoz, vásárláshoz, vagy bármilyen ügyintézéshez elő kell vennem az autót. Rendszeresen jövök tankolni. Ismét fogytán van a benzin, mindenképpen jöttem volna ma, egyébként tudok a drágulásról. Az a véleményem, hogy a hat forintos áremeléstől függetlenül régen volt ilyen olcsó a benzin. Persze a nyugdíjasnak minden drága, de őszintén szólva mostanában anyagilag nem megerőltető a tankolás – mondta érdeklődésünkre.

Vass Imre zalaegerszegi nyugdíjas az áremelés ellenére sem elégedetlen Fotó: Katona Tibor

Szép számmal akadt azonban az áremelés hatására előre hozott vásárlás is, nap közben rendszeresen előkerültek a csomagtartókból a műanyag, illetve a marmonkannák, jelezve, a hat, illetve az öt forint sokak esetében egy kis tartalékolást gerjesztett.

– Két éve nyáron 450 forint is volt a benzin literje, ahhoz képest jók vagyunk, most nálunk 335 forint a benzin, amit holnapra emelünk. Az előző hetekhez képest ez a hat, illetve öt forint emelés váratlan esemény, ami meglátszik a forgalmon is. Nagyon sokan előre hozzák a tankolást. Már reggeltől rengetegen jönnek, és nemcsak a kifogyó üzemanyag tartályok miatt. A tankolások adataiból látjuk, hogy sokan 2-3 ezer forintot fizetnek, ami azt jelenti, hogy igazából még nem lenne szükségük a töltésre, csak az áremelést megelőzve kipótolják a hiányzó üzemanyagmennyiséget – mondta Gáspár Georgina, az üzemanyagtöltő állomás vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!