Gazdaság

2015.01.14. 16:05

Tavaly 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak

Nagyon nehéz, szinte lehetetlen érzékelni az életünk egy százalék körüli drágulását vagy csökkenését. Pedig ez utóbbi következett be decemberben a Központi Statisztikai Hivatal fogyasztói árakról közzétett adatai szerint.

Hajdu Péter

A KSH szerdán adta hírül a fogyasztói árak 2014 decemberi, illetve az egész évre vonatkozó változását. Ezek szerint az árak decemberben 0,9 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. A múlt év folyamán pedig összességében 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak a 2013-as árszinthez képest. A 2013-ban mért 2 százalék körüli áremelkedésekhez képest tehát tavaly mínuszba fordult az infláció. A gazdasági elemzők már az év második felében az árak éven belüli csökkenését prognosztizálták, de mint tegnap a hírportálokon (Portfolio.hu) részletezték, -0,4, -0,5 százalékos volt a decemberi inflációs várakozás. Az áresés üteme tehát nem egyezett meg a várakozásokkal, hanem erősödött a KSH szerint.

Szommer Anita vásárol az egyik üzletben: bár a cukor, étolaj, liszt ára tavaly csökkent, az élelmiszerek összességében 0,6 százalékos árcsökkenését a mindennapok bevásárlásai során nem érezni. Fotó: Katona Tibor

Az adatokból kiderül, hogy tavaly elsősorban a rezsicsökkentés határozta meg az infláció negatív alakulását, és az év folyamán ehhez még további hatások is társultak. A második félévtől a nyersanyagok, elsősorban az olajárak csökkenése is hozzájárult az infláció további eséséhez, hiszen a szállítási költségek alakulása jelentősen befolyásolja az árakat.

Részletezve az élelmiszerek ára 2014-ben 0,6 százalékkal csökkent. Ezen belül 19,6 százalékkal mérséklődött a cukor, 5,2 százalékkal az étolaj ára, az idényáras élelmiszereké pedig (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 4,5, a liszt ára 3,9 százalékkal lett kevesebb. Ezzel szemben 3,9 százalékkal drágult a tojás, 1,7 százalékkal drágább a kakaó és csokoládé, 1,2 százalékkal nőtt a tej ára. Ugyancsak drágábbak a szeszes italok és a dohányáruk, e két kategórián belül 1,2 százalékkal emelkedett a termékek fogyasztói ára. A szolgáltatások átlagosan 1,5 százalékkal drágultak 2014-ben az előző évhez képest.

A statisztika külön kategóriába sorolja, az úgynevezett egyéb cikkeket. Ezen belül a jármű-üzemanyagok árának csökkenését 10,4 százalékban mérték. A statisztikai kimutatás szerint legnagyobb mértékben, 5,4 százalékkal, a háztartási energia ára lett alacsonyabb. Ezen belül a vezetékes gáz ára 6,5, az elektromos energiáé pedig 5,7, a távfűtésé 5,3 százalékkal mérséklődött. A ruházkodási cikkekért tavaly év végén 0,2 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkekért pedig átlagosan 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

Gazdasági szakértők szerint e deflációs folyamat tartósságát elsősorban az határozza majd meg, hogy folytatódik-e az olajárak csökkenése, valamint a mezőgazdasági termékek, s ezek hatásaként az élelmiszerek árának mérséklődése.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!