Gazdaság

2014.11.16. 15:55

Suvadás a maróci tározó gátján: leeresztették a tó vizét

Maróc – Még a szeptemberi rendkívüli esőzéskor keletkezett suvadás miatt elrendelte a katasztrófavédelem a maróci tározó gátjának megerősítését. A munkálatok elvégzéséhez a tó vizének leengedésére is szükség volt.

Gyuricza Ferenc

Utóbbi már meg is történt, a gát megerősítésének a munkálatai azonban váratnak magukra. A helyi és környékbeli horgászok ennek ellenére bíznak abban, hogy a következő szezonra már ismét elegendő víz lesz a környék egyik legkedveltebb tavában.

– A szeptember 13-i esőzés során annyira feltelt a tározó, hogy a víz egy része átcsapott a gáton – mutatja a helyszínt Szép Ferenc, a tó feletti horgászati jogot gyakorló egyesület elnöke. – Ennek az lehetett az oka, hogy a viszonylag nagy vízgyűjtő területen hirtelen nagy mennyiségű csapadék hullott. A vízátcsapás miatt a gáton egy harminc méter hosszú, körülbelül 70-80 centiméter mélységű suvadás keletkezett, emiatt a katasztrófavédelem úgy ítélte meg, hogy a gát nem biztonságos. Olyan jelentést adtak ki, miszerint a tó Kiscsehi, Szentmargitfalva és Muraszemenye belterületét is elöntéssel fenyegeti, emiatt a gátat meg kell erősíteni.

Szép Ferenc, a tó feletti horgászati jogot gyakorló egyesület elnöke a maróci tározónál. Fotó: Gyuricza Ferenc

A Lispeszentadorján, Kiscsehi és Maróc között elhelyezkedő tározót 1998-ban öt önkormányzat, az említett települések, továbbá Lasztonya és Bázakerettye összefogásával, jelentős mérvű állami támogatással építették meg. A kivitelező a Hydrocomp Kft. volt, a hasznosítására az érintett falvak lakosai Társult Önkormányzatok Horgászegyesülete néven egy civil szervezetet is létrehoztak. Az egyesület Szép Ferenc elmondása szerint 2021-ig gyakorolhatja a tó feletti horgászati jogot.

– A tározó teljes felülete 11 és fél hektár, a legnagyobb vízmélysége pedig megközelítette a hat métert – sorolja az elnök. – Tagságunk jelenleg 130 főt tesz ki, köztük több budapesti, zalaegerszegi, nagykanizsai, lenti és letenyei illetékességű személy is. Sokan pártoltak át Csömödérből és Letenyéről, amikor ezeken a helyeken problémák merültek fel, de a lovászi egyesület volt tagjai közül is sokan kérték felvételüket. Büszkék voltunk arra, hogy a tó nemcsak a horgászok igényeit elégítette ki, de szabadidős-rekreációs jellege is volt már.

Szép Ferenc azt mondja: a horgászok közül többen is azt gondolják, a gát megerősítése talán megoldható lehetett volna a víz teljes leengedése nélkül is. Ő nem vonja kétségbe a szakértői véleményt, ám azzal egyetért, hogy a természeti környezet helyreállítása valószínűleg éveket vesz igénybe. A tó gazdag volt halfajokban, többek közt ponty, amur, keszeg, kárász, süllő, harcsa, csuka, balin is volt a vízben. A folyamatos telepítés mellett a természetes szaporulat is jelentősen növelte a halállományukat, ezt nehéz lesz a helyreállítás után pótolniuk. Szép Ferenc hozzáteszi még: a tározó vizének teljes leengedésével nagyarányú kagylópusztulás következett be, valamint a madarak fészekrakó helyeit is megsemmisítették.

– A gát megerősítését április 30-ig kell befejezni – válaszolta kérdésünkre az elnök. – Ezt követően el kell még végezni a gát egyes pontjainak a magasítását, erre május 31-ig jelöltek ki határidőt. Ha ezek a munkák befejeződnek, utána lehet ismét megkezdeni a telepítést.

Szép Ferenc végezetül annyit mond még: a horgászaik türelmében és megértésében bízik, reméli, hogy az átmeneti időben a tagság nem pártol el tőlük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!