Gazdaság

2014.01.01. 09:10

Maradt az 50 ezer forint

Zalaegerszeg - Az adóhatósággal elektronikusan összekötött pénztárgépek beüzemelése az erre kötelezett vállalkozásoknál csak kisebb részben történt meg a tavaly év végi határidőig.

Hajdu Péter

Az érintettek legfőképpen attól tartottak, hogy elvesztik a pénztárgép-beszerzésekre ígért, gépenkénti 50 ezer forintos állami támogatást. Azonban az illetékes tárca döntése szerint 2014-ben is életben hagyják az online pénztárgépekhez igényelhető támogatást, az adatkapcsolatnál pedig hatósági árat vezetnek be.

Pauer Jánosné pénztáros az egyik egerszegi élelmiszerüzletben blokkol. Az idén bekötött gépek után is megadják a támogatást. Fotó: Katona Tibor

A Nemzetgazdasági Minisztérium még a hét elején közölte, az online pénztárgépekre való átállást segítő munkabizottság megállapította, hogy sok boltos elesett volna az állami támogatástól, ha azt csak a december 31-ig üzembe helyezett gépek után lehetett volna igénybe venni. A minisztérium szerint nem lenne helyes, ha a gyártás csúszása miatt a hazai kisvállalkozók elesnének a pénztárgépvásárláshoz nyújtott 50 ezer forintos állami támogatástól.

Annak érdekében pedig, hogy az online rendszer működtetése a kereskedőket ne terhelje túlzottan, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter rögzített hatósági ár bevezetéséről döntött. Ez az úgynevezett kiskasszás vállalkozások esetében gépenként nettó 1500 forintra csökkenti a havonta jelentkező díjat, a PC alapú kasszát üzemeltetők körében pedig nettó 2500 forintban állapítja meg a havi üzemeltetési költséget. Ugyanakkor a minisztérium közölte, az átállás segítése érdekében létrehozott munkabizottság továbbra is folyamatosan monitorozza az aktuális piaci helyzetet, hiszen a pénztárgépek online kapcsolatának megteremtése az egyik legfontosabb lépés a gazdaság kifehérítéséhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!