Gazdaság

2012.10.31. 15:12

Külföldön is érhet kár - Fogyasztóvédelem Európa szerte

Zalaegerszeg - Kevesen tudják, hogy nemcsak hazánkban, hanem az egész unió területén, továbbá Izlandon és Norvégiában is számíthat a magyar fogyasztó segítségre. Erről tartottak tájékoztatást szerdán a kormányhivatal szervezésében.

Hajdu Péter

Idén október végéig a zalai kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének munkatársai 765 hatósági ellenőrzést tartottak, ebből 242 esetben tapasztaltak valamilyen jogsértést. Ezen kívül panaszaikkal 761-en keresték telefonon a fogyasztóvédelmet, 129-en pedig személyesen mondták azt el a hatósági tanácsadó irodán. dr. Molnár Sándor, a Zala Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője elmondta, elsősorban a termékek jótállásával, szavatosságával kapcsolatosan kértek a vásárlók segítséget, továbbá áram- és más közüzemi szolgáltatással, illetve a hírközléssel felmerülő problémáik nyomán. Összesen 391 fogyasztói panaszt regisztráltak.

De mi történik, ha a magyar vásárlót egy másik országban éri kár a kereskedelemben, vagy valamelyik szolgáltatónál? - tette fel a kérdést dr. Kriesch Attila, az Európai Fogyasztói Központ Magyarország igazgatója, aki a szervezetüktől kérhető segítségről adott tájékoztatást. Mivel a helyismeret, vagy a nyelvismeret hiánya rendkívül hosszadalmassá tenné a nemzetközi fogyasztóvédelmi ügyek bírósági megoldását, ennek megelőzésére működnek az unió 27 tagországában, továbbá Izlandon és Norvégiában az európai fogyasztói központok. Magyarországon 2006 óta, és tavalytól tartoznak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetébe.

- Az a fő célunk, hogy az uniós fogyasztók más országban működő vállalkozásokkal kapcsolatos panaszaik esetén is érdemi segítséget kapjanak. Jogsegélyszolgálat jellegű tevékenységet folytatunk - foglalta össze a szervezet tevékenységéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!