Gazdaság

2012.04.02. 16:54

Halászati ellenőrzés Zalában: nincs kirívó szabálytalanság

Lenti - Országos átfogó halászati ellenőrzés részeként a hét végén megyénkben több helyszínen is vizsgálódtak a szakemberek. Elsősorban a szükséges okmányok meglétét, a horgászati szabályok betartását ellenőrizték.

Gyuricza Ferenc

Minderről a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságát vezető Horváth Gyula tájékoztatta lapunkat, aki azt is elmondta, az időpont kiválasztását elsősorban az indokolta, hogy a horgászok többsége hét végén hódol szenvedélyének, illetve még számos, horgászat szempontjából fontos halfajnak volt érvényben fogási tilalmi ideje.

- Zala megyében három csoport végzett ellenőrzést, ám több helyszínen, így a Keszthelyi-öbölben, a Kis-Balaton területén, a Kerka vízfolyáson, Belsősárdnál a kavicsbánya-tavakon és a kerkafalvai Kéthatár-tavon is megjelentek munkatársaink, a velünk együtt dolgozó rendőrök, illetve a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal szakemberei - mondta Horváth Gyula. - Vizsgáltuk a szükséges okmányok, így az állami horgászjegy és a területi engedély meglétét, a fogási napló előírás szerinti vezetését, a méretkorlátozás, illetve tilalmi idő megsértését, a horgászkészség megfelelőségét, a mennyiségi korlátozás súlyos megsértését, a jogosulatlan horgászatot, valamint a tiltott eszközzel való halfogást is.

Horváth Gyula hozzátette: az időjárás az ellenőrzésre kijelölt napon nem volt kegyes a horgászokhoz, valószínűleg emiatt viszonylag kevés horgásszal találkoztak.

Horváth Gyula azt is elmondta: a vizsgálatok során kirívó szabálytalansággal  nem találkoztak az ellenőrök, így eljárás megindítására nem volt szükség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!