Gazdaság

2011.02.21. 18:52

Az idén többeknek lesz félretehető pénze?

Egyre kevesebben és egyre nehezebben tudnak félretenni az emberek, pedig a korábbiakhoz képest nagyobb lenne a megtakarítási hajlandóságuk - derül ki az Aviva Életbiztosító 2010. év végi kutatásából.

Osváth Sarolta

 Az idén a várakozások szerint többeknek lesz félretehető pénze. A felmérés szerint a lakosság több mint fele kevesebbet tud megtakarítani, mint öt évvel ezelőtt, és mindössze ötödük érzi úgy, hogy többet tud félretenni, mint a válság kitörése előtt. Tizenöt százalék ugyanakkor semmilyen megtakarítással nem számol, és a lakosság csaknem fele havonta tízezer forintnál is kevesebbet tesz félre - mutatott rá Bartók János elnök-vezérigazgató. Pedig havonta átlag 45 ezer forintot kellene megtakarítaniuk ahhoz, hogy nyugdíjas éveikben elfogadható színvonalon tudjanak élni.

Bartók János úgy véli, a jövőről való gondoskodáshoz, a megtakarítási képesség növeléséhez állami ösztönzőkre lenne szükség, bár az idei szja-változások már jelentősen növelhetik a társadalom bizonyos rétegeinek megtakarítási képességét. Ha ugyanis a hajlandóság adott és a családi kasszában is több marad, egyre többen indulhatnak el a hosszú távú öngondoskodás útján - tette hozzá.

 

Többen hivatkoztak a megtakarításokat érintő adószabályok kedvezőtlen változásaira és a pénzügyi szolgáltatók iránti bizalom csökkenésére is. A válaszadók fele úgy érzi, nem engedhet meg magának a jelenleginél nagyobb mértékű megtakarítást, 44 százalékuk lehetőségeit hiteltörlesztés korlátozza. Aki mégis képes a megtakarításra, személyes élete pozitív változásának köszönheti. A fiatalabbak általában rövidebb időtartamú befektetésekben gondolkodnak, mint az idősebbek.

Összességében a megkérdezettek fele folyamatosan feléli vagy csak öt évnél rövidebb ideig fekteti be megtakarításait, és csak kevesebb mint ötödük elképzeléseiben szerepel tíz évnél hosszabb befektetés. Általában is, de a rövidebb időtartamú befektetéseknél különösen jellemző, hogy valamilyen meghatározott célra gyűjtögetnek.

-  Pedig éppen a fiataloknak kellene minél előbb gondolniuk a jövőjükre, akkor is, ha most még nagyon távolinak tűnik. Megfelelő életszínvonalú időskorra nem néhány év, hanem évtizedek munkájával lehet felkészülni - hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató.


LEHETŐSÉGEK ÉS KÉPESSÉGEK
 A felmérés szerint leginkább a 36 és 45 év közöttiek megtakarítási lehetőségei és képességei esetében szembeötlő az arányok eltolódása, hiszen jellemzően ez a réteg a fő hitelfelvevő és magasak a fix költségeik. Az elmúlt öt évben csak a fiatalabbak és a felsőfokú végzettségűek tudták növelni megtakarításaikat, ám tavaly már náluk is csökkenés következett be. A megkérdezettek 67 százaléka ennek okát a gazdasági visszaeséssel, 37 százalékuk pedig személyes életének változásaival magyarázta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!