Gazdaság

2010.10.20. 05:29

Az Ilonkát sokan keresik

A magas gyümölcsárak az utóbbi időben egyre többeket sarkallnak arra, hogy maguk termeljék meg, amit elfogyasztanak. Ha nincs kert, az se probléma, a törpenövésűek a balkonon is jól érzik magukat.

Varga Lívia

Az október közepével kezdődő időszak klasszikusan a gyümölcsfa- és szőlőtelepítés ideje, s most aktuális a díszcserjék és egyéb fás törzsű dísznövények ültetése is.

- Több mint egyhetes késésben vagyunk, a csapadékos időjárás miatt ugyanis nehezebben értek be a vesszők, s így később indult a termelőknél a csemete- és oltványkitermelés - bocsátja előre Kovács Bernadett, az Apátfa Kő- és Kertcentrum vezetője. - A telepítéssel és pótlással persze senki nem késett el, hisz amíg a talaj nem fagy át 30-40 centi mélyen, alkalmas rá az idő.

A gyümölcsfáknak minimum 50 centi széles és ugyanilyen mély gödröt célszerű ásni. Ha jót akarunk a csemetének, a gödör aljába marhatrágyát rakunk, amit aztán földdel borítunk, hogy a gyökerek közvetlenül ne érintkezhessenek a tápanyaggal. A főgyökereket vágjuk vissza, hogy a növény jobban fejlődhessen, a gyökérzet körül tömörítsük a földet, és egy jó vödör vízzel iszapoljuk be, ezzel ugyanis levegőtlenítjük a talajt, megvédve a fagytól a gyökérzetet. Az alakító metszést hagyjuk tavaszra.


- Amennyiben nagyon agyagos a talajunk, célszerű kerti ültetőfölddel kibélelni a gödröt, s azt is tartsuk szem előtt, hogy míg a barack például a meszesebb, a gesztenye a savasabb közeget kedveli - szögezi le Kovács Bernadett. - Fontos, hogy hasonló talajba ültessük az oltványt, mint amilyenben gyökerezett, lehetőség szerint tehát a dunántúli termelőket részesítsük előnyben a vásárlás során.

Akinek kis helye van, válasszon törpefát, ami, bár sekélyebben gyökerezik, több öntözést igényel és gyorsabban tönkre is megy mint átlagos nagyságú társai, utóbbiaknál gyorsabban, intenzívebben terem. A másfél méteres balkonbarack pedig - nomen est omen - az erkélyen is kiválóan érzi magát.

- Mivel drága a gyümölcs, egyre többen visznek facsemetét, míg mások azért ültetnek saját fát, mert elegük van a sok agyonvegyszerezett élelmiszerből - folytatja Kovács Bernadett, megjegyezve: újabban nem is feltétlenül a termésért viszik a csemetét, hanem mert a díszkertben jól mutat a virágzó gyümölcsfa.

Az utóbbi években reneszánszukat élik a régi fajták, amelyek ellenállóbbak, így kevesebb permetezést igényelnek. Példaként az almafafajták közül a batut, a pogácsa- és bőralmát, a körték közül a piros levű vérkörtét és az Ilonkát említi a szakember, hozzátéve: - A házi pálinkafőzés annyira megnövelte a keresletet a tüskés körte és a szilva iránt, hogy alig győzzük az igényeket kielégíteni. A monília miatt pedig sok kajszi- és meggyfa pusztult ki, így ezekből is sokat visznek.

Paár László és felesége is facsemetéért tért be az árudába. - A kajszibarackfánk tönkrement, a szilvafánkba pedig nyáron belevágott a villám - meséli a férj. - Muszáj pótolni.

- Szilvából most is beszterceit viszünk, mert elégedettek voltunk vele: sokat termett, nem is olyan későn, és hosszú ideig - teszi hozzá a felesége.


Címke és porzópárok
- Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy a gyökér szerteágazó legyen   
- A csemetén legyen címke a fajtanévvel, származási hellyel, fontosabb tudnivalókkal   
- Ha nem önbeporzó fajtáról van szó, gondoskodjunk porzópárról   
- Ha több fajtát ültetünk, tegyük érési sorrendben, így mdig lesz friss gyümölcsünk   
- A gyümölcsfák két éven belül fordulnak termőre, ám ha előneveltet választunk, már jövőre szüretelhetünk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!