Gazdaság

2010.03.08. 06:28

Tej, föl nélkül

A tejtermékek világpiaca, és a termelés az általános élelmiszer világpiacnál két évtizeddel lassabban, de meg fog duplázódni. A tej és tejtermék árak emelkedése a világon megkezdődött, a tavalyi második félév során az USA-ban és az EU-ban 10, Új-Zélandon pedig 16 százalékos áremelkedés ment már végbe.

Hajdu Péter

A világ, azon belül az unió és Magyarország tejpiaci és tejtermelési helyzetéről Tej, föl nélkül címmel hangzott el előadás a napokban a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének gyűlésén. Fórián Zoltán, a mezőgazdasági tanácsadással foglalkozó Agrár Európa Kft. üzletág igazgatója a tejtermelésben érdekeltek számára további két országra hívta fel a figyelmet.

Az egyik Új-Zéland, a szigetország ugyanis a tejtermékek egyik világpiaci ármeghatározója. Az országon belül és kívül a Frontera nevű óriásvállalat hatása megkerülhetetlen, olyan mértékű koncentrációt hajtottak végre az ágazatban. Az országban a 6 milliós szarvasmarha állomány nem bővíthető tovább, ezért az említett nagyvállalat külföldön terjeszkedik. Jelenleg 50 külföldi üzeme működik már, többségük a Távol-Keleten, de a terveik európai terjeszkedésre is szólnak. A cégcsoport az évente 14 millió hektoliter tej feldolgozásával, 2,5 millió tonna tejtermék előállításával megkerülhetetlen, a világpiaci ármozgások egyik alakítója.

A másik kiemelt ország, mint az előadótól a tejtermelők megtudhatták, Románia, de ellenkező előjellel, és közvetlen jelentősége lehet a magyar termelők számára. A szomszédos ország elsősorban mint célpiac vehető figyelembe. A romániai tejtermelés válságát éli, 80 százalékban kistermelőkre támaszkodik, akik 2009-ig, az unió által adott határidőig nem tudtudták teljesíteni a tej uniós minőségi követelményeit. Újabb két éves haladékot kapott az ország, de jelentős tehénállomány csökkenés mellett tovább folyik a román tejipar leépülése. Ugyanakkor a tejfogyasztás az uniós átlagnál is magasabb Romániában, és a tejtermékek 70 százalékát importból szerzik be, ami nagy exportpiaci lehetőséget jelenthet a magyar tejszektor számára is.

A tejpiaci szakértő elemzése szerint csökkentek a tejtermék készletek avilágon, ezért élénkülő keresletre kell számítani, ami az árakat is magával viszi. Az előrejelzések szerint 2009-hez képest a világpiacon csaknem harmadával több vaj, ötödével több sajt, tejporból pedig 40 százalékkal nagyobb mennyiség kerülhet idén forgalomba.

A világon a tejtermékek fele az Európai Unióban kel el, és az összes tejtermék felét sajt formájában fogyasztja el az európai lakosság. A közösség a világon a legnagyobb piac, de az unió ugyancsak hatalmas termelésének (24 milliós az európai tehénállomány) 80 százaléka a régi tagállamok kezében van.

Vajon Magyarország milyen szerepet tölthet be ebben a folyamatban? Ebben elég jó előrejelzést ad a tény, hogy míg a régi tagállamok jelentős része növelte a termelést, az újonnan csatlakozottaknál, nálunk is csökkent a tehénállomány, és a termelés. Még az engedélyezett mennyiséget (kvótát) sem sikerült elérni.

A világon észlelt tendenciák és prognózis sajnos nem egyezik a magyarországi jelennel, ahol a tejtermelők folyamatos válságot éreznek. A szakértő szerint ennek egyik oka, hogy a hazai termelők elszigeteltek, összefogásra képtelenek, és a piac csak a legolcsóbb árura vevő. Tavaly nálunk 9 százalékkal csökkent a tej felvásárlása, 12 százalékkal kevesebb nyerstej fogyott, a tejtermék értékesítés 5 százalékkal nőtt. A hazai tejipar belföldi értékesítése azonban 4 százalékkal csökkent, miközben az importtej mennyisége 50 százalékkal növekedett. Ez arra enged következtetni, a tejet inkább valahol máshol fölözik le, nem Magyarországon. Csökkentek a tejtermék készletek a világon, ezért élénkülő keresletre lehet számítani

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!