Gazdaság

2009.10.28. 09:35

Remek vagy népnyúzó? - Oszkó Péter a költségvetésről

A költségvetés szigorúságán lehet populista szólamokkal élcelődni, de azoktól, akik valójában szakmai alapon és a politikai játéktértől függetlenül fogalmazzák meg a véleményüket, nem hallani lesújtó véleményeket - nyilatkozta a Zalai Hírlapnak Oszkó Péter pénzügyminiszter.

Sámel József

- Pedig tudjuk, hogy jövőre választások lesznek, s ilyenkor ki szokták engedni a gyeplőt.
- Nagyon komoly önfegyelem érvényesül nemcsak a kormányban, hanem a költségvetést támogató politikai erők részéről is. Elsődleges szempont az ország pénzügyi biztonsága és stabilitása, és ilyen helyzetben nem lehet felelőtlenül költekezni. A költségvetés szigorúságán - mivel valóban nem a politikai népszerűség megszerzése a célja - lehet populista szólamokkal élcelődni, de azoktól, akik valójában szakmai alapon és a politikai játéktértől függetlenül fogalmazzák meg a véleményüket, nem hallani lesújtó véleményeket. Még a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék is úgy nyilatkozott, hogy az egyenleg tartható és nem áll fenn a nagymértékű eladósodás veszélye. A bevételek kockázatával pedig az egész világon számolni kell, hiszen a gazdasági válság hatásai még bizonytalanná teszik a reálszféra teljesítményét, ami például a befolyó adók nagyságát befolyásolja. Lényegében az elemzők, sőt a nemzetközi piac, az IMF is visszaigazolja a költségvetés realitását.

- Aminek ára az, hogy olyan fontos ágazatoknak, mint például az egészségügy, a korábbiaknál lényegesen kevesebb jut. Mi lesz ennek a következménye?
- Az egészségügyre valójában több jut, de nem vitatom, Magyarország GDP-arányosan ennél kevesebbet már nem költhet az egészségügyre, tehát már nincs szó pazarlásról. Jövőre mindenhol csak a minimális költést engedhetjük meg, de az egészségügyben nem ez a fő probléma. Számos olyan terület van, ahol a hatékonyság korántsem megfelelő. Ugyanennyi pénzből lehetne sokkal jobb egészségügyet működtetni. Meg- győződésem szerint a mai állapoton nem az segít, hogy sokkal több pénzt pumpálunk oda korszerűtlen intézményekbe. Az csak megkövesíti a problémákat. Pontosan fordítva kell cselekedni: a 2010-es költségvetéssel a legszigorúbb takarékossági intézkedéseket vezettük be, a következő lépés az intézményrendszer átalakítása, azért, hogy ha a későbbiekben az állam többet tud áldozni az egészségügyre, már olyan intézményrendszer álljon rendelkezésre, amely sokkal hatékonyabban képes a többletpénzt hasznosítani.

- A költségvetéshez a képviselők módosító indítványok sokaságát nyújtották be. Mit kezdenek velük? Van-e még mozgástér?
-
Először is kiválogatjuk azokat, amelyeket legalább azok, akik beadták, komolyan is gondolták. Az így megszűrt javaslatokból azokkal foglalkozunk, amelyeket a kormány, a frakció is támogat. Ilyen volt például az egészségügy finanszírozása vagy a gyermekétkeztetés támogatása, amiről tudtuk, hogy módosítani kell, hiszen a tanulólétszámot még nem ismertük a javaslat benyújtásakor. Említhetem az informatikai normatíva visszaállítását az idei szintre vagy a két tannyelvű oktatás ügyét, a távhő áfáját.- A kormányzásra készülő Fidesz például a most elkezdődött vasúti utasforgalmi racionalizálásra úgy reagált, hogy kifejezetten vasútfejlesztő programot ígér. Mi a véleménye arról, hogy majd mindent megváltoztatnak, visszacsinálnak? - Mindig elkerültem, hogy egy választásra készülő párt mondásait minősítsem. Amúgy a vasútfejlesztés nincs ellentétben azzal, hogy a nem hatékony vonalakat meg kell szüntetni. A kormány a veszteséges vonatközlekedést nem akarja fenntartani az adófizetők pénzéből. De nem gondolom, hogy mindent vissza lehet és vissza is fog csinálni a következő kormány, hiszen nem lesz érdeke. Mi koherens programot valósítottunk meg, amelynek elemei egymásra épülnek.

- Mikorra várható a gazdaság élénkülése, a válságból való kilábalás?
-
A 2010-es költségvetés meglehetősen pesszimista prognózist tartalmaz, éves szinten 0,9 százalékos visszaeséssel számoltunk, miközben az elemzők már egész évre növekedést jeleznek. Az ideinél 400 milliárd forinttal kevesebb bevételt terveztünk, ez lehet rosszabb, de lehet sokkal jobb is.

- Milyen lesz jövőre Magyarországon élni? Jobb vagy rosszabb?
- Ezt sok minden befolyásolja, nem csak az, hogy mennyi pénz van az emberek zsebében. A közérzetünket meghatározza az is, hogy milyen modorban zajlanak a közéleti viták, mi folyik a médiából, milyen hírekkel bombáznak bennünket. Pénzügyileg még nehéz lesz a 2010-es év, de már érezhetővé válik a pozitív fordulat a gazdaságban. Egyrészt a világgazdaság élénkülésének, másrészt a kormány rendkívül fegyelmezett munkájának eredményeként túl leszünk a nehezén, talán éppen a választások idejére. A munka dandárját mi elvégezzük, a gyümölcsét meg a következő kormány arathatja le.

Ezek is érdekelhetik