Gazdaság

2009.10.31. 03:28

Megtakarítás és válság

A reálkereset csökken, mindeközben a lakosságnak jóval magasabb arányban kell hiteleket törlesztenie, mint tavaly ilyenkor. Sokan elveszítették állásukat, drágább lett az élet, ami oda vezet, hogy kevesebb az a pénzösszeg, amelyet megtakaríthatunk. Ennek ellenére kis pénzzel is érdemes és el lehet kezdeni megtakarítani.

zaol.hu

- Ez így van, a felvezetés helyes. A korábbi, hitelből történő költekezés ma sokakat behatárol. Mivel a válság elején a bankok tartottak attól, hogy az emberek kiveszik a pénzüket, ezért magasabb kamatot ajánlottak a betétekre, mára ez lejjebb csúszott. A válság hatására már nem az újabb hitelek felvételén van a hangsúly, hanem aki teheti, elkezdett a jövőre gondolva a megtakarításaival és a befektetéseivel komolyabban foglalkozni. Ebben segítség lehet a Quaestor Csoport ingyenes Befektetői Akadémiája, amelyen az idei évben több száz ember tanult a pénzügyekről és a tőzsdézésről. Bár a tanfolyamaink Budapesten vannak, a résztvevők nagy százalékban mégis vidékről érkeznek. Az emberek egyre jobban érdeklődnek a pénzügyi lehetőségek iránt, igyekeznek egyre tudatosabb döntéseket hozni. A tanfolyamainkon a kockázatkezeléstől a pénzügyi portfólió felépítésén keresztül jutunk el a tőzsdei kereskedés folyamatainak megismeréséig, hogy az emberek tudatosabbak legyenek a pénzügyeikben.

- Mit ajánl azoknak, akiknek van megtakarításuk?

- Ha nagyobb összeggel rendelkezik valaki, érdemes azt darabolni és többféle lehetőséget megragadni. Amennyiben csak egy adott befektetésben gondolkodunk, érdemes hosszabb távra befektetni most, hiszen várható a jegybanki alapkamat további csökkentése, ami a kötvények és a betétek kamatainak csökkenését is magával vonja. Így ha most hosszabb távra, akár több évre fektetünk be, extra hozamra számíthatunk.

- Sokan nyugdíjas éveikre tartalékolnának. Az előtakarékosságról mi a véleménye?- Az öngondoskodás nagyon helyes és fontos. Ha tehetjük, legyen egy olyan része is nyugdíjcélú befektetéseinknek, amelyet mi magunk tudunk kontrollálni, kiszámíthatóbban kezelni. Ilyen például a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ), melyen elhelyezett befektetéseink adómentesek.

- Mi alapján döntsük el, hogy kihez forduljunk? - A befektetési szakértők mindenki számára tudnak lehetőséget kínálni, legyen szó mindössze havi öt-tízezer forintról vagy sok millióról. Dönteni végül mindenkinek magának kell.

- A vállalkozásoknak milyen tanácsot adna?- Esetükben a költségmegtakarítás figyelhető meg: elbocsátások voltak, visszavettek a termelésből. Számukra fontos, hogy befektetéseik egy része maradjon könnyen mozdítható, amihez azonnal hozzá lehet nyúlni, és nem kell (újabb) hitelt felvenniük.

- Milyen gazdasági kilátásokkal számolnak?- A válságot próbálják kezelni, de a lehetőségek egyelőre korlátozottak. Hogy meddig tart a válság, arra különböző előrejelzések vannak. Folyamatos volt a forint erősödése, majd gyengülése, tavasszal pedig választások lesznek. Aki teheti, vegyen euró alapú kötvényt, hosszú távon ez egy stabil pont a megtakarítások között.

Ezek is érdekelhetik