Foci

2014.09.04. 17:00

Zala megyei labdarúgó I. osztály: Ezúttal Nagykanizsára látogat az újonc

Zala megye - Két csapat is százszázalékos mérleggel várja a labdarúgó megyei I. osztály hét végi, 4. fordulóját, miután a Lenti és az Andráshida sem veszített eddig pontot a bajnokságban.

Bozó Péter

A zalalövői támadók nem bírtak a Varga Szabolcs (2) vezette védelemmel az Andráshida elleni, 2–0-ra elveszített találkozón múlt héten. Fotó: Pezzetta Umberto

A forduló mérkőzéseinek nagy részét már szombaton lejátsszák a csapatok, összesen öt találkozóra kerül sor aznap.

A bajnokságban eddig hibátlan Tarr Sprint Andráshida a forduló kiemelt meccsén az idén jól rajtoló Pókaszepetk vendége lesz szombaton. A legutóbbi szezonban három vereséggel és 1–10-es gólkülönbséggel rajtoló hazaiak a 2014/2015-ös szezonban már négy pontot szereztek és bár az újonc Csács-NSE együttesétől kikaptak, a gyenge napot kifogó Szepetneket Hemela Tamás és Huber Ádám két-két góljának köszönhetően 4–0-ra legyőzték. Az Andráshida ellen azonban mindent bele kell adniuk, ha nyerni szeretnének, hiszen a tavaly még NB III-as gárda eddig 16 gólt lőtt és csak a kiskanizsai Holló János tudta bevenni a hálójukat. Legutóbb a zalalövői együttes kicsit meg is ijesztette a szurkolókat, hiszen a hajrában kapufát is lőttek, de végül 2–0-ra a hidaiak győzedelmeskedtek. A két csapat legutóbb a 2011/2012-es bajnokságban találkozott egymással, akkor Pókaszepetken 1–0-ra, otthon pedig 5–0-ra nyert az Andráshida.

A címvédő Hévíz az elmúlt fordulóban már a korábban megszokott arcát mutatta és 5–0-ra verte a Szepetneket, de előtte nem ment annyira a játék, hajrában szerzett győzelem a Gellénháza ellen, majd hazai vereség az újonctól. Kérdés, hogy szombaton a Lets Do It Technoroll Teskánd ellen melyik arcát mutatja majd a csapat.

Ugyancsak szombaton lép pályára a Szepetnek együttese, akik rosszul rajtoltak idén. Tavaly a 3. forduló után 9 ponttal álltak, most azonban még nem gyűjtöttek egyetlen egységet sem, igaz, a Zalalövő elleni mérkőzésüket november végére halasztották. A hét végén se lesz egyszerű nyerniük, hiszen a 14 mérkőzés óta veretlen Femat Csesztreg vendégei lesznek, akik legutóbb a 93. percben Nagy Norbert 11-esből szerzett góljával egyenlítettek a bajnokot is legyőző újonc Csács-NSE ellen.

Az előző szezon ezüstérmese, az Olajmunkás Gellénháza is rangadót játszik, hiszen a tavaly 5. helyen végzett Semjénházát fogadják, akiket egy pozícióval lemaradva követnek a tabellán. Mind a két csapat a legutóbbi fordulóban győzedelmeskedett először, az olajosok a Nagykanizsát, a semjénházaiak pedig a Zalaszentgrótot győzték le a múlt hét végén.

Szombaton még egy mérkőzést rendeznek ezen kívül, ahol a Szerszámsziget-Zalalövő a Letenyét fogadja.

A másik százszázalékos csapat, a Lenti TE Sport 36 vasárnap lép pályára Kiskanizsán. A hazaiak eddig pont nélkül állnak az idei szezonban, meglepetés lenne, ha most tudnának először nyerni, főleg úgy, hogy a vendégek is hengerelnek, legutóbb a Tótszentmártonnak rúgtak 11-et és Sebők József nemcsak edzőként, de játékosként is jól irányította a csapatát, négy találatot is feljegyezhettek a neve mellé.

A veretlenül rajtoló újonc Csács-NSE a tavalyi hajrájához képest gyengén kezdő Nagykanizsa vendége lesz, ami szintén érdekes találkozónak tűnik, várhatóan nagy küzdelemmel.

A forduló utolsó mérkőzésén a Letenyét legyőző, de az Andráshidától és a Lentitől is súlyos vereséget szenvedő Műszerautomatika Tótszentmárton a nyáron meggyengült Tisza-Ép Sipos Pékség Zalaszentgrótot fogadja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!