Foci

2011.07.22. 18:55

ZTE FC - DVSC-TEVA - Két perc alatt döntés

A labdarúgó NB I második fordulójában péntek este a ZTE FC vendége a Debrecen gárdája volt. A találkozó gól nélküli első félidő után magabiztos, 2-0-ás vendéggyőzelmet hozott.

Bóbics László

Kiadós záporeső fogadta a pályára kivonuló csapatokat, majd a stadionban egyperces néma felállással megemlékeztek a közelmúltban elhunyt válogatott kapusról és szövetségi kapitányról, Bicskei Bertalanról. A ZTE nagyszerűen kezdett és már a 37. másodpercben helyzete akadt: jobb oldali szöglet után Turkovs közeli perdítését Bódi rúgta ki a gólvonalról.

Aztán szép lassan kiegyenlítetté vált a játék, melyben a kapuk különösebben nem forogtak veszélyben. Az iramra nem lehetett panasz, mindkét gárda megpróbált lendületesen futballozni, de a védelmek többnyire jól zártak. A 17. percben Szalai jobbról pontosan adott középre, Kovács Gergő érkezett, de mintegy 8 méterről középről a kapu fölé fejelte a labdát. Jó tíz perccel később Bujor került lövőhelyzetbe, de ahelyett, hogy célba vette volna a kaput, passzolni próbált, amit könnyen megszereztek a vendég védők.

Nikolov is felhívta magára a figyelmet, ő azzal, hogy csúnyán belerúgott Varga Róbertbe. A hazai futballistát le kellett cserélni, a játékvezető pedig flegmán, lap nélkül, továbbot intett. A másik oldalon a vendégek is próbálkoztak, de nem tudtak igazán veszélyes helyzetet kidolgozni a zalai kapu előtt. Coulibaly néhányszor megvillant, ám Kovács Gergőék rendre időben közbeléptek. Fordulás után Simac húzta Turkovs mezét, de a 46. percben a bíró sípja néma maradt. Nem sokkal később Rezes fejese pattant a felső lécen. A másik oldalon Kocsárdi adott munkát Novakovicsnak. A vendégfölény aztán a 77. percben góllá érett: Yannick futott el a bal oldalon, jól adott középre, Kulcsár pedig megelőzte Sadekot, majd 8 méterről lőtt, a gólbatartó labda a bevetődő Kovács Gergőn megpattanva kötött ki a hálóban, 0-1. Gyorsan döntésre vitték a dolgot a vendégek: a 79. percben a zalai védők csak közeli szemlélői voltak, amint Rezes átadásával Yannick kibújt köztük, aztán 10 méterről ballal nyugodtan lőhetett a bal sarokba, 0-2. A folytatásban a vendégek megpróbáltak taktiusan, a labdát és az eredményt tartva futballozni, a zalaiak pedig próbálkozgattak, de erősen tartalékos csapatuktól nem sok veszélyes támadásvezetésre futotta. Összességében a Debrecen jobb második félidei teljesítményének köszönhetően megérdemelten lett gazdagabb három ponttal.

Csank János: „Ez a játék jó pár csapat ellen eredményes lett volna, a Debrecen azonban erős ellenfél és a kemény küzdelemben fölénk tudott kerekedni.”

Kondás Elemér: „Az első félidőben még a hazaiaknak is akadtak veszélyes helyzeteik, de átvészeltük ezt az időszakot és a második félidő alapján teljesen megérdemelten nyertünk.”


ZTE FC–DVSC 0-2 (0-0)
Zalaegerszeg,
3186 néző. Jv.: Szabó Zs. 6 (Kispál R., Tóth V.). ZTE FC: Vlaszák 6 – Kocsárdi 6, Szalai T. 5, Kovács Gergő 6, Sadek 5 – Hervas 5 (Turcsik -, 64.), Kamber 6 – Bujor 5, Stanisavljevic 5 (Balázs Zs. 5, 50.), Varga R. 5 (Horváth A. 5, 36.) – Turkovs 5. Vezetőedző: Csank János. Debrecen: Novakovics 0 – Nikolov 5, Mészáros 6, Simac 5, Korhut 6 – Varga J. 6 – Bódi 6 (Yannick 7, 18.), Szakály 6, Rezes 6 (Bouadla -, 84.) – Kulcsár 6, Coulibaly 6 (Zahovaiko -, 87.). Vezetőedző: Kondás Elemér. Gólszerzők: Kulcsár a 77., Yannick a 79. percben.

A meccs online közvetítése itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!