Foci

2011.02.11. 09:57

Az UEFA-hoz fordulnak a bolgárok és az észtek a magyar bírók miatt

Szófia - A bolgár és az észt szövetség azt kéri az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA), hogy vizsgálja ki a két válogatott szerdai, törökországi, egymás elleni felkészülési mérkőzését, amelyet magyar bírói hármas vezetett, s a végeredmény furcsán alakult ki.

MTI

Az antalyai meccs 2-2-re végződött úgy, hogy mind a négy gól 11-esből született.

"Furcsa volt négy büntetőt látni egy mérkőzésen belül - mondta Boriszlav Mihajlov, a bolgár szövetség elnöke. - A helyzet úgy még furcsábbá válik, hogy az előző meccsen szintén három 11-es volt."

Az észt-bolgár találkozó előtt rendezett, szintén antalyai  Lettország-Bolívia összecsapás 2-1-es eredménnyel zárult, s a Reuters hírügynökség szerint mindkét meccset Selmeczi Krisztián vezette.

A Nemzeti Sport ugyanakkor úgy tudja, hogy az észt-bolgáron  Selmeczi - Csák Jánossal - csak asszisztensi feladatokat látott el, míg a sípot Lengyel Kolos fújta, utóbbi meccsen pedig egy horvát hármas működött közre. Az újság szerint mindhárman a Budapest-bajnokság, illetve az NB III játékvezetői keretének tagjai.

"Az MLSZ játékvezetői bizottságához semmilyen megkeresés sem érkezett, a három bírót tudtom nélkül kérte ki egy szervezet – nyilatkozta Vágner László, a magyar szövetség játékvezetői bizottságának vezetője az nso.hu-nak. – Mint utóbb értesültem róla, azért, mert korábban megelégedésre működtek a kikérő szervezte nemzetközi ifjúsági tornákon. Ami viszont biztos: elvileg élvonalbeli, hangsúlyozom, NB I-es bíró vezethet ilyen meccset, gyakorlatilag azonban csak olyan játékvezetők bíráskodhatnak, akik tagjai a FIFA-keretnek. A felelősség a mérkőzés szervezőit terheli. Döbbenten állok a hír előtt, biztos, hogy amíg én vagyok a bizottság elnöke, a három játékvezető nem vezet több mérkőzést Magyarországon. Azonnal levelet írok az érintett szövetségeknek, s miközben elnézést kérek tőlük, jelzem, az MLSZ-nek semmi köze a küldéshez."

Az észt szövetség szóvivője szerint a barátságos találkozót egy ügynökség szervezte, amellyel a jövőben nem fognak többet együttműködni.

"Már a kezdő sípszó előtt kaptunk olyan információkat, hogy esetleg fogadási csalás áll a háttérben, miután ugyanez az ügynökség szervezte a lett-bolíviai mérkőzést is, ahol három büntető esett" - fogalmazott Mihkel Uiboleht. 
 
Az UEFA egyelőre nem reagált a bolgárok és az észtek kérésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!