Foci

2010.09.08. 02:29

Egyre jobbak a fiatalok

A honi harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban három csapatunk érintett. A legutóbbi fordulóban remekül szerepeltek, valamennyien 3 ponttal lettek gazdagabbak.

Bóbics László

A városban az utóbbi időben többször is lehetett hallani: Elég volt a légiósokból, a hazai fiatalokat szeretnénk látni! . Minden kérésük így teljesüljön a fürdővárosiaknak. Damina László edző vezetésével - néhány tapasztalt játékos mellett - számos fiatalember mutatkozott be az NB III-ban. Sokan féltették őket, de többségük nagyszerűen helytáll a felnőttek mezőnyében. Pandúr Tamás, Babati Tamás, Tóth Gábor, Herbály Gábor és társaikszép jövő előtt állnak. Rajtuk kívül még néhány fiatalember hamarosan bemutatkozhat. Azért arra vigyázni kell, hogy a csapat rutinos magja megmaradjon, mert nélkülük a fiatalítás nagyon veszélyes, hiszen sikerélmény nélkül nagyon lelassulhat a srácok fejlődése. Ezt azonban nyilván a HFC-nél is nagyon jól tudják.

A ZTE FC II. együttese is menetel a bajnokságban. Balázs Zsolt edző gárdája a 4. fordulóban Balatonfüreden győzött 3-1-re.

- A védekezésünk sokat javult - jelentette ki a tréner. - Az elmúlt fordulóban is rúgtunk három gólt, de kikaptunk, míg most magabiztosan nyertünk. Nagy különbség. A fiatalokon látszik, hogy élvezik a játékot és felszabadultan, jól teljesítenek. Töretlenül fejlődnek, ez tény, mert nap mint nap látom őket.

A klubnál a felnőtt csapat kerete a nyáron egy kicsit szűkült, ez viszont remek lehetőséget kínál a fiataloknak a kiugrásra. Ahhoz, hogy Csank János is számoljon velük, sorozatban több meccsen is jó teljesítményt kell nyújtaniuk. Vittman, Turcsik és Kocsis is jó úton jár, s ha az eddiginél is többet nyújtanak - tudásuk alapján képesek erre -, akkor szinte biztos, hogy nemsoká-ra bemutatkozhatnak az NB I-ben is. Ehhez pedig a legjobb ajánlólevél a jó játék - egyelőre az NB III-ban. A fiatalok ott vannak az ajtóban, elsősorban rajtuk múlik, mikor léphetik át a küszöböt.

Az NTE 1866 gárdája bravúros győzelmet aratott vasárnap, hisz Balatonlellén tudott 3-2-re diadalmaskodni.

- Az elmúlt fordulók többségén jobban futballoztunk, mint az ellenfelünk, de nem tudtunk győzni - mondta Koller Zoltán, a kanizsaiak trénere. - Mindössze egy ponttal érkeztünk a két győzelmet már szerzett Lelle otthonába. Nem sok választásunk volt, nagyon fegyelmezetten és óriási elszántsággal vetettük magunkat a küzdelembe. Egy nagyon jó csapat ellen sikerült végre nyerni. Ezzel talán fordul a kocka, és most már azokon a találkozókon, ahol reális esélyünk van a sikerre, be tudjuk majd gyűjteni a három bajnoki pontot. Ez a siker a csapatmunkáé volt. Nagyon fiatal a keretünk, hiszen egy 18 éves mellett három 19 esztendős és több, a második x-et taposó focista játszott. Ha egyénileg ki kell valakit emelnem a sok jó közül, ezúttal Berta Szilárd, Markek Tamás és Cs. Horváth Gábor tett valamivel többet a győzelemért. Remélem, ez a siker lendületet, hitet ad és tudásunkhoz méltóan szereplünk a folytatásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!