Foci

2010.05.27. 06:00

Kupa-ezüst - nem sikerült a bravúr Budapesten (videóval, képgalériával)

A Debrecen csapata triplázni tudott a 2009-2010-es idényben, a Ligakupa és a bajnokság megnyerése után ezúttal a ZTE testén keresztül vezetett az út a Magyar Kupa-győzelemhez. Az egerszegiek emelt fővel vonulhatnak le a pályáról, hiszen végig partiban voltak a bajnokcsapattal. Vigasz lehet, hogy a ZTE így is indulhat az Európa-ligában.

Urbanics Pál

DVSC-Teva - Zalaegerszegi TE 3-2 (2-1)

Magyar Kupa döntő

Budapest, Puskás Ferenc Stadion. Vezeti: Vad II I. (Ring Gy., Varga Zs.)

Várható kezdőcsapatok:

Debrecen: Verpecz - Bernáth, Komlósi, Mijadinoski, Laczkó - Bódi, Szélesi - Szakály P., Czvitkovics, Yannick - Coulibaly. Vezetőedző: Herczeg András.

Zalaegerszeg: Vlaszák – Kocsárdi, Miljatovic, Bogunovic, Máté – Sluka, Horváth A., Kamber, Illés – Rudnevs, D. Pavicevic. Vezetőedző: Csank János

Videónkon a mérkőzés összefoglalója. Forrás: www.zte.hu

Herczeg András, a hajdúságiak trénere elmondta, hogy nagyon tiszteli a ZTE csapatát, két remek mérkőzést játszottak a bajnokságban, és ezúttal szeretnék ők nyerni a Magyar Kupát.

Csank János szerint a párharcok megnyerése lehet a kulcs a Magyar Kupa-győzelemhez. Elmondta, hogy nagyon motiváltak a játékosai, és a ZTE történetének első kupaserlegét szeretnék elvinni Zalaegerszegre.

1. félidő:

1. perc: Elkezdődött a 100 éves Magyar Kupa 2010-es döntője a ZTE és a Debrecen között. A nézőtéren szépszámú szurkolótábor látható mind egerszegi, mind pedig debreceni részről. Le a kalappal a szurkolók előtt, akik ilyen messzire is elkísérték kedvenceiket a kupadöntő alatt. A ZTE együttesében együtt kezd Rudnevs és Pavicevic, kettősük összesen 29 góllal terhelte a bajnokságban az ellenfelek hálóját.

3. perc: Yannickot buktatja Kocsárdi a jobb oldalon, így a kameruni nem tudott meglódulni a kapu felé. A szabadrúgás után a zalai védők tisztáztak.

5. perc: Horváth 35 méterről szúrta rá a labdát, de az pár centivel elkerülte a felső lécet, mindenesetre emberes lövés volt, jó bemutatkozás az egerszegiek játékosától, aki azon játékosok egyike, aki már nyert Magyar Kupát a pályán lévők közül.

6. perc: Az első szöglet a debreceniektől. Kis szöglet után a beadást ismét szögletre csúsztatják a zalai védők, így most balról jöhet a következő. Ezt is tisztázni tudja a kék-fehér védelem.

8. perc: Bernáth ment el a jobb oldalon, de badását Vlaszák könnyedén le tudta húzni.

9. perc: Megvolt az első zalaegerszegi lehetőség is, Kamber bal oldali beadása azonban túl mélyre sikerült, így az Verpecz zsákmánya lett.

10. perc: Komlósi szokásához híven agresszíven szereli Rudnevst, a sárga lap azonban nem villan.

11. perc: Komlósi újabb keménykedésének eredményére már villan a sárga lap, igaz, piros is lehetett volna, ugyanis a debreceni védő nagyon csúnyán lekönyökölte Pavicevicet felugrás közben.

13. perc: Bogunovic szabadrúgása a sorfalba vágódik, sokkal több volt ebben a lehetőségben, mint amit a szerb játékos gyenge lövése hozott.

14. perc: Az első percek debreceni fölénye után a ZTE is kezdi kibontogatni szárnyait, s most már ők is veszélyeztetnek. Yannick keverget a ZTE 16-osán belül, majd kapura tűzi, azonban az elhal egy zalai védő lábán.

15. perc: Yannick bal oldali beadása után Coulibaly találta magát ajtó-ablak helyzetben, az egerszegiek szerencséjére a francia játékos nagyon rossz megoldást választott, és csúnyán fölé durrantott.

19. perc: Pavicevic fejel le egy labdát éktársa, Rurdnevs elé, aki egy pattanás után 26 méterről óriási lövést engedett meg a debreceni kapu felé, az irányzékkal akadt némi probléma, a labda épphogy fölé ment.

20. perc: Illés beadása után Pavicevic elől fejel szögletre Mijadinoski.

21. perc: A szöglet után már a zalaegerszegieknél a labda.

24. perc: GÓL! Szakály ad jó labdát Yannicknak a bal szélen, a kameruni játékos a 11-es magasságából középre gurít, és Bogunovic elképesztő hibája után Coulibaly könnyedén a kapuba helyezi a labdát. Sakk-matt: 1-0.

26. perc: Yannick gyorsasága egyelőre megoldhatatlan feladat elé állítja a zalaegerszegi védelmet. Úgy szaladgál a kameruni játékos a bal szélen föl s alá, mintha muszáj lenne neki. Biztos az is.

28. perc: Sluka kap jó labdát a jobb szélen, beadását azonban Bódi tisztázni tudja.

29. perc: Szöglethez jutnak a zalaegerszegiek. Horváth csavarja be a kornert, innen úgy tűnt, mintha kapura akarta volna tenni, de Verpecz rajta volt.

30. perc: GÓL! Yannick megszerzi első gólját, visszakapja Coulibalytól az előbbi gólpasszt, most a francia játékos szolgálja ki társát, aki az elalvó zalaegerszegi védők közül szépen tör ki, és sodorja be a kapuba Vlaszák mellett a labdát: 2-0.

32. perc: Laczkó kap sárga lapot szövegelésért.

34. perc: Pavicevic lép ki Illés labdája után, azonban a Komlósival folytatott futópárbaj után feldobja magát, így oda a helyzet. Sluka jobb oldali beadása után ismét a szerb játékos kerül helyzetbe, de elmarad a szépítés, mert mellé lő Pavicevic.

40. perc: Az előbbi gól szerzője, Yannick szorul ápolásra, a jobb lába tapadt le az imént, és egyelőre az oldalvonalon kívül vizsgálja az orvos.

41. perc: GÓL! Pavicevic góljával szépít a ZTE. Horváth András jobb oldalról adott be, az 5-ös vonaláról felugorva a szerb játékos bombaerősen fejelt a kapu bal oldalába.

43. perc: Erre a gólra feltétlenül szükség volt, hiszen ezzel a ZTE visszajött a mérkőzésbe, és a félidő vége előtt bekapott gól visszafoghatja a Debrecent is.

44. perc: ZTE-szöglet. Horváth András áll a labda mögé. Rezes érkezik időközben a sérült Yannick helyére, a kameruni játékos nem tudja folytatni a játékot.

45. perc: A szöglet után Horváth András után befelé kanyarítja a labdát jobbról, Pavicevic fejel, ám leshelyzet miatt a játékvezető lefújja az akciót.

45+1. perc: Laczkó került helyzetbe, a ZTE kapujától balra, de Vlaszák jól zárta a szöget. Vége az első félidőnek.

Egyelőre élvezetes mérkőzést láthatnak a Puskás Ferenc Stadionba kilátogató nézők, magyar szinten az irammal sincsen gond. Érdekesség, hogy mind a három gólt külföldi játékos szerezte. A ZTE a mérkőzés első felében kissé fásultan játszott, ezt a bajnok csapat két góllal büntette. Pavicevic 41. percben szerzett gólja azonban nagyobb reményekre is feljogosítja az egerszegi csapatot, remélhetőleg a második félidőben folytatni tudják azt az offenzív játékot, amit az első félidő végén bemutattak.

2. félidő:

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Bódi nagyon rossz lövésével indul.

48. perc: Sluka teszi a jobb oldalon Rudnevs elé a ladbát, a lett játékos lövése előtt a debreceni védők tisztáznak.

49. perc: Kocsárdi nagy bedobása után kiöklözi a debreceni kapus a labdát, akit Kamber meg is lök, így szabadrúgás kifelé.

51. perc: Kamber lép oda ütemtelenül Czvitkovicnak, ezért sárga lapot kellett volna kapnia, de a bíró nem veszi elő a lapot.

52. perc: Szakály jobb oldali beadása után Coulibaly elől tisztáz szögletre Miljatovic. A szöglet után Bódi jó 30 méterről kapura szúrja a labdát, Vlaszák a bal sarok elől üt ki.

53. perc: Czvitkovic bravúros beadása után Rezes rúghatott volna újabb gólt, hiszen 5 méterre a kaputól csak Vlaszákkal állt szemben, ő azonban csúnyán fölé rúgta a játékszert.

56. perc: Illés gondolta úgy, hogy megtöri a csendet egy lövéssel, sistergős bombája azonban a kapu fölé megy.

59. perc: A második félidőre egy kicsi alábbhagyott az iram, a Debrecen kivárásra játszik. Ami most majdnem be is jön, hiszen az elalvó zalai védők között Bódi lép ki a bal összekötő helyén, lövését azonban Vlaszák nagy bravúrral hárítani tudja.

61. perc: Sluka helyén Balázs játszik tovább. Emlékezetes, hogy utóbbi góljával sikerült Újpesten megnyerni a kupaelődöntő első mérkőzését.

62. perc: A Debrecen kapuja előtti kavarodás után mintha Mijadinoski kezére pattant volna a labda Kamber lövése után, az egerszegi játékosok reklamálnak, a bíró sípja azonban néma marad.

63. perc: Máté sárgul be Szakály fellökéséért.

65. perc: A ZTE-nek most már muszáj támadnia, mivel a mérkőzés hajrájához közeledve még mindig megvan a Debrecen előnye, márpedig ha kupát akarnak nyerni a zalaiak, akkor az elkövetkező 25 percben minimum egy gólt kell lőniük.

68. perc: GÓL! Rezes bal oldali elfutása után szépen tálalt vissza az érkező Coulibalynak, aki elképzelhető, hogy góljával el is döntötte a mérkőzést és a Magyar Kupa sorsát: 3-1.

70. perc: GÓL! Rudnevs gondoskodik róla, hogy ne így legyen. Máté bal oldali beadása után mindenki előtt elmegy a labda, megtalálja viszont Rudnevset, aki bődületesen nagy gólt ragaszt a felső léc alá: 3-2.

71. perc: Rezes és Horváth András kap sárgát. Előbbi becsúszásáért, utóbbi pedig az azt követő kakaskodásért.

72. perc: Szabadrúgáshoz jut a ZTE a kaputól kb. 28 méterre. A lövés lepattan a sorfalról, a védők pedig kisebb kavarodás után tisztáznak.

74. perc: Czvitkovic szabadrúgása után véd Vlaszák bravúrral, a hosszú alsó sarok üti el a labdát az egerszegiek portása.

76. perc: Coulibaly harcol ki szögletet, bal oldalról érkezhet a debreceni korner. Rajcomar Kocsárdi helyett a pályán. Csatár érkezik védő helyett, hiába, a ZTE-nek nagyon kell a gól.

Úgy látszik, ha idén ez a két csapat találkozik, akkor gólzáporra lehet számítani, hiszen a bajnokságban ősszel a Loki 5-3-ra nyert Debrecenben, Egerszegen pedig a ZTE győzött 4-1 arányban. Ez összesen 13 gól, és ha ehhez hozzá vesszük a mai eddigi 5-öt, szép nagy számot kapunk.

79. perc: Szép Rajcomar, Pavicevic, Kamber összjáték után a debreceni védők tisztáznak a 16-oson belül.

81. perc: A ZTE most támad, de a debreceni kontrákban is benne van a gól lehetősége. Rudnevs 11 méterre a kaputól ollózva próbálja a hálóba juttani a labdát, fölé. Czvitkovics helyett Kiss a pályán.

83. perc: Kis híján egyenlített rajcomar, Pavicevic beívelése után Verpecz kiejti a labdát, a holland támadó pedig lendületből a kapu felé sodorja a játékszert, centikkel ment mellé a labda.

85. perc: Rajcomar bal oldali beadása után szögletre csúsztatják a debreceni védők a labdát. Horváth beívelése után kifejelik a labdát a debreceniek Rajcomar elé, aki kapásból 18 méterre a kaputól kilövi a körútra a labdát.

88. perc: Laczkó 28 méteres szabadrúgását üti kapu fölé Vlaszák - szöglet.

89. perc: A szöglet veszélytelen, valószínűleg utolsó támadását vezetheti a ZTE. Illés fölíveli a labdát, de az mind Pavicevic, mint Rudnevs előtt elpattan.

90. perc: Pillanatokon belül lejár a rendes játékidő, 3 percet hosszabbít a játékvezető.

90+1. perc: Varga a pályán a debrecenieknél.

90+2. perc: A ZTE ívelget, hátha magas csatárai le tudnak csapni a labdára.

90+3. perc: Zalaegerszegi szöglet, Vlaszák Géza is előre jön fejelni. A védők kivágják a labdát, Vlaszák már elöl ragad, a labda az oldalvonalon kívül. A mérkőzést lefújta a játékvezető. Magyar Kupa-győztes a Debrecen.

Egyetlen gólocskán múlott: Debreceni siker a ZTE ellen az MK döntőjében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!