Foci

2009.10.17. 05:15

Háromgólos győzelem! A ZTE FC legyőzte a Pápa csapatát

Zalaegerszeg - Beköszöntött az ősz, sőt, már-már telet idéző hidegben fogadta a ZTE NB I-es labdarúgócsapata péntek este a Lombard FC Pápát. Ám a stadionban ezúttal - köszönhetően a hazai csapatnak - cseppet sem volt fagyos a hangulat.

Zalai Hírlap

Orosz Péter számára kedves hely Zalaegerszeg. Bő másfél esztendeje, éppen a ZTE-stadionban ünnepelhette első válogatottságát (összesen három fellépés jutott számára eddig a nemzeti csapatban), a Magyarország-Szlovénia találkozón, melyen a vendégek 1-0-ra nyertek. A pápaiak jelenlegi támadója remek formát árult el magáról a mostani bajnoki évben, és semmiképpen sem szeretett volna ezúttal vesztesként távozni Egerszegről. Újonc csapata a 4. helyre küzdötte fel magát a tabellán, bár a legutóbbi fordulóban kikapott hazai pályán a Haladástól. A válogatott találkozók miatti szünet után persze az is kérdéses volt, miként folytatja a két csapat, és hazai oldalon mindenképp abban reménykedtek, hogy a korábbi botlásokat helyrehozzák a hátralévő őszi fordulók során.


A ZTE csapata három gólt rúgott otthon, a Pápa elleni mérkőzésen - ZH fotó: Ohr Tibor
Tekintse meg a meccsről készült képgalériánkat a fotóra kattintva!



Alaposan meglátszott a nézőszámon az ideálisnak éppenséggel nem nevezhető időjárás. A ZTE vezetőedzője, Csank János nem küldte hadba Rajcomart, helyette Balázs Zsolt került a támadósorba, és Bogunovic is helyet kapott a védelem közepén.

Nem mondhatni, hogy egymásnak ugrottak volna a felek, sőt, a Pápa mintha nemis akart volna előre menni. A 12. percben Horváth remek ütemű mélységi átadásával lépett ki Rudnevs, de 12 méterről gyengén a bal sarok mellé gurított. Egy perc múlva Horváth 28 méteres bombáját fogta hihetetlen bravúrral Szűcs, pedig gólt érdemelt volna ez a löket. Megjött a zalaiak lövőkedve, és egyértelműen többet kezdeményeztek, a Pápának pedig csak szórványos, erőtlen próbálkozásokra futotta az erejéből. Nem volt jó meccs, de azért a ZTE-nek akadt néhány szép támadása. Ezek egyike során Venczel kezét is érintette a labda, ám elmaradt a büntető a zalaiak javára. A 38. percben aztán Magasföldi villant: 20 méterről szabadrúgásból akkora gólt lőtt a jobb felső sarokba, hogy Szűcs is csak hitetlenkedett, 1-0. És mire felocsúdtak volna a vendégek, jött az újabb zalai találat: Sluka szenzációs labdával indította Rudnevset, aki 10 méterről a kifutó kapus mellett pörgetett a hálóba, 2-0. Micsoda két perc volt! A ZTE megérdemelt vezetése tudatában vonulhatott pihenőre.

A szünetben kapust cserélt a Pápa, az öltözőből érkezett információ szerint Szűcs bokája sérült meg. Gyorsan jött az újabb zalai helyzet: az 54. percben Miljatovic beívelt labdájából Rudnevs szerezhetett volna gólt, de Takács ujjheggyel szögletre mentett. Az 50. percben Bogunovic szabadrúgása súrolta a felső lécet, ugyanebben a percben Magasföldi szabadrúgása után a bal kapufa mentett. Az 57. percben jött az újabb zalai találat, Magasföldi szöglete után Kamber közelről helyezett a kapuba, 3-0. A ZTE uralta a játékot, majd Oroszt is lecserélték, s talán annyira már nem is tartozott kedvenc városai közé Egerszeg... A 62. percben Heffler szabadrúgása csattant a felső lécen, jelezve: a mérkőzésnek még nincs vége. Azonban a ZTE játékán ekkor már érződött, hogy talán már a következő fellépésekre készül, hisz kedden, kupatalálkozón, a Haladás vendége lesz az egerszegi csapat. Lejött a pályáról a jól játszó Horváth is, a Pápa pedig már érezte, hogy ezen a találkozón sok keresnivalója nincs. A ZTE biztosan nyert, amely siker számára ezúttal kötelező is volt, hogy elindulhasson végre felfelé a tabellán.

Csank János: Jó csapat ellen kellett játszanunk, amely valamivel többet birtokolta a labdát, mint szerettük volna, ám most mégsem tudott meglepni bennünket. Együttesem játékán az első kétgól nagyot lendített, összességében jó meccs volt, gólokkal és helyzetekkel.

Véber György: Gratulálok a ZTE-nek, megérdemelten nyert. Saját csapatomról annyit: azok a dolgok, amelyek ellen edzőként küzdök, nálunk ma mind előjöttek. Vissza kell térnünk a korábbi útra, mert még jöhetnek meglepetések.

JEGYZŐKÖNYV ZTE FC-LFC Pápa 3-0 (2-0)Zalaegerszeg, 2000 néző. Jv.: Sulyok (Ring, Iványi L.).

ZTE FC: Vlaszák 6 - Kocsárdi 6, Miljatovic 7, Bogunovic 6, Máté 6 - Magasföldi 6 (Petneházi -, 85. p.), Sluka 6, Kamber 6, Horváth A. 7 (Kovács -, 70. p.) - Balázs Zs. 5 (Rajcomar -, 60. p.), Rudnevs 7. Vezetőedző: Csank János.

Pápa: Szűcs L. 5 (Takács 5, 46. p.) - Venczel 5, Tóth G. 5, Farkas A. 5, Rajnay 5 - Varga G. 4 (Rebryk 5, 46. p.), Gyömbér 4, Heffler N. 5 - Bárányos 6 - Orosz 5 (Zulevs 4, 59.), Bali 4. Vezetőedző: Véber György.

Gólszerzők: Magasföldi a 38., Rudnevs a 39., Kamber 57. percben. Sárga lap: Bárányos az 57., Magasföldi a 61., Venczel a 74., Rebryk a 83., Heffler a 85. percben.A végén a ZTE már a következő fellépésre, a Haladás elleni keddi kupameccsre is gondolt

Előzmények (kattintson az alábbi címekre):

"Szakmai nonszensz": Csank János ma tudta meg, hogy pénteken lesz a ZTE-Pápa mérkőzés

ZTE-Pápa: pénteken!

Ma ZTE-Pápa - Mire volt elég két nap?

Ezek is érdekelhetik