Erdővédő

2011.03.30. 16:37

Fenyő helyett tölgy, juhar

A tavasz beköszöntével, a fák nedvkeringésének megindulásával véget ért az erdészetekben a téli fakitermelés időszaka. A munkák azonban folyamatosak, a tavasz többek között a csemeteültetés egyik időszaka.

Hajdu Péter

A Zalaerdő Zrt. második legnagyobb erdészetében, a közel 10 ezer hektár területen működő bánokszentgyörgyi erdészetben is több brigád dolgozik, facsemetét ültetnek. Mint Hopp Tamástól, az erdészet igazgatójától megtudtuk, az erdőfelújítás e mesterséges módját csak kisebb arányban alkalmazzák.
 
- Az erdők zömét természetes módon újítjuk fel, ami azt jelenti, hogy fakitermeléskor az öreg erdőt körülbelül harminc százalékban egyenletesen megbontjuk, a megjelenő újulat után pedig, annak arányában még két-három alkalommal vágjuk az erdőt. Addigra azonban felnövekszik, megerősödik az új faállomány. Az erdőfelújításaink nyolcvan százalékát ezzel a természetes módszerrel végezzük, évente körülbelül száz hektáron kerül rá sor. Mesterséges felújítással, azaz makkvetéssel vagy facsemete-ültetéssel a tarvágások helyén újítjuk fel az erdőt. Nálunk kevés helyen akad tarvágás, de minden évben sor kerül rá, mert van amit nem lehet természetes úton felújítani - mondta az igazgató.


Utóbbi idén mintegy tíz hektáron fordul elő az erdészetben, többnyire ott, ahol kiszáradt a fenyves.

- A luc errefelé nincs otthon, negyvenéves korára ez általában kiderül. Ha egy kicsit rosszabbra fordulnak a körülmények, kevesebb lesz a csapadék, egyből romlik az egészsége. Igazán a 800 méter feletti hegyekbe való a lucfenyő - magyarázta az igazgató a csemeteültetés helyéről, okáról. Aztán hozzátette, a természetes felújításokban is sor kerül néha ültetésre, az üresen maradt foltokat pótolják még csemetékkel.

Az erdőkben két időszakban ültetnek facsemetét, tavasszal és ősszel. Mindkét időnek megvan az előnye, hátránya is. Tavasszal több idő áll rendelkezésre, mivel a csemete a helyéről kivéve, egy darabig hűtve tárolható. Az őszi ültetést sokan biztosabbnak mondják, mivel tavaszig sok csapadék szivárog a földbe, viszont akkor a lombhullástól a fagyokig terjedő időszak szab a munkának határt.

Mint megtudtuk, a bánokszentgyörgyi erdészet területeinek mintegy felén bükk él, ez a zalai erdők összetételében magas aránynak számít. A letenyei erdők összetételében közelíti csak meg ezt az arányt.

- A bükkön kívül mintegy húsz százalékot tesz ki a gyertyán, ami elegyben él más fajokkal, húsz-huszonöt százalék a tölgy, a többi sokféle fafajból áll, beleértve a meglevő kevés fenyőt is. Nem törekszünk ennek az aránynak a megváltoztatására - említette Hopp Tamás.

A borsfai erdők közt a kivágott lucos helyére érve találkoztunk a csemeteültetőkkel, Andróczi Tamás vállalkozóval és brigádjával. A férfiak ékásóval lyukat hasítottak a földbe, az asszonyok belehelyezték a csemetét, s a gyökérhez tömörítve a földet, a vékony szárakhoz zárták a talajt. Ezúttal éppen hegyi juhar került a földbe, de mint az erdészet igazgatója elmondta, a csemeték nagyobb része tölgyből áll. Mellette, elsősorban a természetes újulatok pótlásaként még számos fafajt, köztük többféle vadgyümölcsöt is ültetnek az újulatokba, pótlásként. Az a cél, hogy minél elegyesebbek legyenek az erdők, növeljék a fafaj választékot.



ERDŐVÉDŐ - olvassa el dossziénk cikkeit! KLIKK IDE!


Várjuk olvasóink erdőkkel kapcsolatos észrevételeit, témajavaslatait.
ÍRJON NEKÜNK!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!