Az év legjobbja

2019.06.02. 15:30

A kanizsai Wilheim Dávid a Piemont királya fagyival hódított

Mosogatónak érkezett az unokatestvére által működtetett nagykanizsai fagyizóba Wilheim Dávid, aki akkor még nem is álmodott arról, hogy cukrász lesz, átveszi a fagyizót, és pár év múlva ő készíti el az év fagy­laltját.

Horváth-Balogh Attila

Wilheim Dávid a győztes Il Re Del Piemonte, azaz a Piemont királya fantázianevű fagylalttal

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Szakony Attila

A fiatalember nagy utat járt be, míg eljutott a könnyűipari műszaki főiskolától a kézműves krémfagylaltok világáig, kitartását azonban siker koronázta. Ugyanis a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete szigorú szempontok alapján, szakértő zsűri bevonásával évről évre kiválasztja az év fagylaltját, s e címet most Dávid Il Re Del Piemonte, azaz Piemont királya fantázianevű fagyija érdemelte ki. Emellett neki ítélték oda a Kézműves Fagylalt Nívódíjat, s ha ez még nem lenne elég, a mentes fagylaltok kategóriában még egy ezüstérmet is bezsebelt Frutta al Cioccolato nevű, cukor- és tejmentes sorbet, tehát vizes alapú fagyijával, melyben a vizet grapefruitlére cserélte.

A főkategóriába, amelyben a Piemont királya remekelt, kizárólag természetes alapanyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal, saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, tehát hagyományos technológiával készülő kézműves fagylaltokkal lehetett nevezni. Persze, úgy könnyű, ha valaki éppen ilyen ars poeticával vág neki a versenynek, egyáltalán, egész élethivatásának, melyet egyfajta missziónak tekint. Dávid ilyen, akivel a siker óta nagyot fordult a világ. Rengeteg újságíró keresi meg, és meghívták Budapestre, a Petőfi Rádió reggeli műsorába is.

Wilheim Dávid a győztes Il Re Del Piemonte, azaz a Piemont királya fantázianevű fagylalttal
Fotó: Szakony Attila

– Nem titkolom, büszke vagyok az eredményre, hiszen az egy 13 fős zsűri és a közönség értékelésének köszönhető – bocsátotta előre a DaCrema Fagylaltozó vezetője és tulajdonosa. – Boldoggá tett a siker, már csak azért is, mert voltak hullámvölgyek az életemben. Ezt a fagyizót eredendően az unokatestvérem vitte, és én csak mosogatónak jöttem ide. Előtte a könnyűiparin tanultam, majd a Közgázra jártam, de hamar kiderült, nem az az én világom.

Dávid a fagylaltokat csak természetes hozzávalókból, 3,5 százalékos zsírtartalmú tejből, 35 százalékos tejszínből készíti. A járulékos összetevők, például a vaníliarúd Ugandából, a rum a Seychelle-szigetekről, a 80 százalékos kakaótartalmú csokoládépasztilla Belgiumból, a kivi pedig kicsit közelebbről, Becsehelyről érkezik. Csak érdekességképpen: a vaníliarúd kilója 180 ezer forint plusz áfába kerül, egy rúd 110 grammos és egy kilogramm vaníliafagylaltba két darab kell…

– Igazán komolyan veszem a kézművességet, például a fenyőmagot én pirítom, de a fagyikhoz szükséges szószokat is magam főzöm, így például most a győztes fagyihoz a szederöntetet, amihez a szedreket szintén mi passzíroztuk tavaly, a sok-sok apró magot csak így lehet eltávolítani a gyümölcsből – magyarázta a fiatal szakember, aki elmesélte: unokatestvére mellett, mosogatás közben annyira megtetszett neki a fagylaltok világa, hogy felnőttképzésben megszerezte a cukrász képesítést, majd amikor úgy adódott, át is vette családtagjától a fagylaltozót. – Főzök bele még reszelt tonkababot is, ami nagyon intenzív illatú, a mandulát, marcipánt és vaníliát juttatja az emberek eszébe, nem véletlen, hogy előszeretettel használja az illatszeripar is.

A győztes tonkababos szederszósszal, mogyorós ropogóssal készült piemonti mogyorófagylalt fő alkotóeleme a világhíres piemonti mogyoró, melynek egyedi, aromás ízét a különleges talaj adja.

– Hogy ezután merre tovább? A fagylalt ezerféle lehetőséget kínál, a variációk száma gyakorlatilag végtelen. A gasztronómia öles léptekkel fejlődik, minden évben érkezik valami újdonság, így azt gondolom, ha valahol, hát ebben a szakmában van lehetőség a továbblépésre. Ez azt is jelenti, hogy jövőre megint ki lehet találni valamilyen újabb finomságot – árulta el Dávid.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!