Egyéb

2016.10.12. 05:50

Idén is keressük Zala megye legszebb gyermekmosolyát!

Újra várjuk a legjobb fotókat, a legcukibb pillanatokat a gyermekekről, unokákról.

Zalai Hírlap információ

Nincs is szebb dolog az életben, mint egy őszinte gyermekmosoly, melyet büszkén mutogathatunk rokonoknak, ismerősöknek. A Zalai Hírlap gyermekmosoly pályázatával szeretne lehetőséget adni arra, hogy a távolabbi ismerősök, ismeretlenek is gyönyörködhessenek a gyermekek fotóiban.

Azok jelentkezését várjuk, akik úgy gondolják, hogy gyermekük, unokájuk fotója sikerrel vehet részt a játékunkon. A pályázatra jelentkezni az alábbi űrlapon lehet.

A gyermekek fényképeit és adatait a szülők a nyilvános megjelentetésre vonatkozó beleegyezési nyilatkozatával, pontos címével és telefonos elérhetőségével együtt október 30-ig várjuk. Kizárólag olyan jó minőségű fényképet fogadunk el, amelyen a gyermek egyedül, közelről látható. A fotó legalább 200 KB, legfeljebb 3 MB méretű legyen.

Természetesen minden szülőnek, nagyszülőnek a saját gyermeke, unokája a legszebb a világon. A lapban viszont csak annak a 80 gyermeknek a fotója jelenik meg, akiket a zsűri kiválaszt.

Szavazni november 3-tól 14-ig lehet. Az első három legtöbb voksot kapott gyermek értékes jutalomban részesül.

Ezek is érdekelhetik