Egyéb

2011.07.22. 06:30

Skoda Rapid 130 coupe - a csehszlovák barát

A Skoda Rapid 130-as észak felé néző oldalát már vastagon benőtte a moha, amikor Büki Tamás és barátai egy meggyfa alatt öt évvel ezelőtt rátaláltak. A jobb sorsa érdemes csehszlovák coupét pár ezer forintért vették meg, s öt év aprólékos munka után úgy fest, mintha épp most gördült volna le a gyártószalagról.

Benedek Bálint

- Persze ez is csak amolyan hétvégi autó lesz nálunk, tehát garázst bérelek neki és kizárólag napsütéses időben használom majd - vette át a szót a 24 éves Büki Attila. - Egy korosztály vagyunk, ugyanis csehszlovák barátom is hamarosan betölti a 24. életévét. Most közel tízévnyi szunnyadást követően újjászületett, s ismét falhatja a kilométereket.

Ehhez pedig az autó feltűnő, a Fiat 131-es Abarth kupé raliautón korábban használt speciális narancssárga festést kapott.

Ehhez pedig az autó feltűnő, a Fiat 131-es Abarth kupé raliautón korábban használt speciális narancssárga festést kapott.

Az olcsó

A fiatalok 58 lóerős Skoda Rapid 130 coupéja 1990-ben, 5061 futott kilométerrel, Belgiumból érkezett az országba. A márka nyugaton csak olcsóságával tűnt ki, ennek köszönhette angliai népszerűségét is, ahol 1987-ben még több mint tizenhétezer Skodát tartottak nyilván. Köztük alaposan tuningolt, sőt, még kabrióvá alakított példányok is akadtak.

 

 

Lóerő rovatunk további hírei itt!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!