Egyéb

2011.05.23. 08:29

Talpalatnyi igazság: egyből kiszúrja, ha csámpásak vagyunk

A monitoron látható zöld, kék, piros és narancsszínű foltok a laikus szemnek talán nem mondanak semmit, ám egy szakértő rögtön megállapítja, ha csámpásak vagyunk. Varga Anett gyógytornász, ortopéd szakember már hetek óta járja a hazai városokat, hogy felmérje az emberek lábainak egészségi állapotát. A prevenciós program célja, hogy a mozgásszervi népbetegségeket időben kiszűrjék.

Kiss Anna

A Varga Anett által használt modern talpvizsgáló berendezés érzékeli a talp nyomási pontjait. A felvételből kiolvasható az illető lábának boltozatos szerkezete és a test szimmetriája. A piros szín túl nagy nyomást mutat.

- Optimális esetben három ponton kell, hogy terheljük a talpat. Persze ez a legtöbb esetben nincs így. Az emberek 90 százalékánál a külső talpél leér, nagyon sok a lúdtalpas felnőtt. A férfiaknál a nagyobb nyomási pontok a sarokrészen vannak, míg a nőknél a lábujjaknál.

- A túl magas sarkú cipő, bár szép és nőies, állandó viseletnek éppúgy egészségtelen, mint a túl lapos talpú papucs. Azt javaslom, maximum öt centis sarkakon járjunk. Ha valakinek a munkája miatt mindenképpen hordania kell a kényelmetlen lábbelit, akkor is ajánlatos félóránként, óránként kibújni belőle és tornáztatni a lábat. Tapasztalatom szerint az 50-60 éves hölgyek lábán már gyakori a bütyök, a kalapácsujj.

Ha szeretnénk mindezeket elkerülni, könnyű mozdulatokat, lábtornát mi magunk is végezhetünk.

- Az interneten is rákereshetünk a különböző gyakorlatokra. Ezek a lábtornák ujjmozgatásból, bokakörzésekből állnak általában. Létezik lúdtalptorna is, amely a boka körüli izmokat erősíti, karbantartja az izületeket. De már az is nagyon hatékony, ha ébredéskor nyújtózunk egy nagyot - mondta el végezetül a gyógytornász.

Bütyök-baj

Az egyik legáltalánosabb probléma a bütykös láb. Ha az izmok lazák, a szalagok elengedik az izületeket, amik később a terhelés miatt begyulladnak, eldeformálódnak, a csont kitüremkedik, a lábujjak pedig befelé fordulnak.

Életmódi rovatunk cikkeit ide kattintva olvashatja el!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!