Látványosan épül Keszthely belvárosa

Romhalmaznak, háborús övezetnek tűnik jelenleg a Balaton-parti város központja, ám már nem a rombolás, hanem az építő munka zajlik. Várhatóan novemberben befejezik az építkezést.

Sámel József

- Várhatóan augusztus végére elkészül a Kossuth utca teljes hosszában, és a gyalogosok végre jó minőségű járdán közlekedhetnek a sétáló- és a Sörház utca között. Emellett a tér más részein jelenleg zajlik a közművek cseréje - tájékoztatott Ruzsics Ferenc keszthelyi polgármester, hozzáfűzve: a plébániatemplom tornya is látványosan szépül, az új födém zsaluzása és betonozása után hamarosan kezdődik a sisak tetőszerkezetének újjáépítése. A tető részei, a toronykeresztek, az új nyílászárók és óraszerkezet elhelyezését követően végül teljes festéssel nyer új külsőt a templomtorony.

A polgármester a napokban egyeztetett a kivitelezőkkel.


- Elmondhatom, hogy várhatóan sikerül tartani a november végére kitűzött befejezési határidőt. Kisebb bizonytalanságot okozott, hogy tavasszal a templom körül értékes régészeti leleteket, középkori és római építményrészeket tártak fel a szakemberek. Az emlékek a város évszázados múltját bizonyítják, ezért fontosnak tartjuk méltó bemutatásukat. A térrész áttervezése, az építési- és közműtervek átalakítása és újbóli engedélyezése azonban módosította az eredeti ütemtervet. Jó hír, hogy a napokban teljesen elkészült az új építési koncepció és az ehhez kapcsolódó kiviteli tervek, melyek jelenleg engedélyeztetésre várnak.

Keszthely önkormányzata időközben megkapta az értesítést a beruházás második ütemének támogatásáról: több mint félmilliárd forint uniós támogatást nyertek el, így összesen több mint egymilliárd forint segítséggel épülhet Keszthely új főtere. 



Korábbi cikkeink a témában:

A gyalogosokat is elterelik

Lezárják a keszthelyi Sörház utcát

Márciustól novemberig: megújul a Balaton fővárosának központi tere

Módosul a forgalmi rend Keszthelyen

Még idén elindul a belvárosi rehabilitáció Keszthelyen (látványtervvel)

Teljesen átalakul Keszthely belvárosa



Turizmus dosszié



Keszthelyi kastélymúzeum

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!