Ló kell Márk alá: folytatódik az erdélyi kisfiú kezelése

Zalaegerszeg - Szépen ül a speciális szerkezetben, s nagy átéléssel pörgeti a búgócsigát. Kele Márk visszatért Erdélyből a Zala Megyei Kórházba, hogy súlyos agysérülését követően tovább gyógyuljon.

Magyar Hajnalka

- Most már nem kap cukrot a tejbe, s a csokit is elhagyjuk - utal az otthon töltött, kényeztetős hónapok súlygyarapodására a hároméves kisfiú édesanyja, Kele Mária Magdolna. A napokban tértek vissza a mintegy ezer kilométerre lévő Kápolnásfaluból, hogy folytatódhassék a kisfiú rehabilitációja. Márkot tavaly szeptemberben fellökte egy ló, és olyan szerencsétlenül, esett, hogy súlyos agysérülést szenvedett. Hogy esélyt kapjon, szülei a Zala Megyei Kórház gyermekosztályának rehabilitációs részlegére hozták, ám mivel nem magyar állampolgár, napi 14 ezer forintba kerül számára a kezelés.


Március elején a Márknak addig összegyűjtött pénz elfogyott, haza kellett utazniuk. Otthon folytatták a terápiát, uszodába hordták a fiút, gyógytornász járt hozzá, s mivel édesanyja is megtanult minden gyakorlatot Egerszegen, nem tört meg a javulás üteme. A további, minőségi előrelépéshez azonban profi körülményekre van szükség, így a falu és a környék lakossága újból összefogott.

- Jótékonysági bálok, koncertek révén összegyűlt annyi adomány, hogy belekezdhettünk egy újabb, három hónapos kezelésbe - folytatja Magdolna. - Az otthoniak mellett a kaposvári Kötél Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület is gyűjt számunkra.

Mint ahogy a zalaegerszegi Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány is, ámbátor Márk támogatása mellett még ezer helye volna náluk a pénznek.

- Ettől a hónaptól ugyanis tovább szűkült a támogatásunk, teljes egészében ránk hárulnak a koraszülöttmentés terhei. Az alapítvány állami feladatot lát el, ám az ehhez kapott normatívából képtelenség finanszírozni a feladatot - mondja dr. Gárdos László osztályvezető főorvos, aki bízik benne, hogy az adományozók továbbra sem feledkeznek meg azokról az elesett újszülöttekről, beteg gyerekekről, akik számára szó szerint létkérdés az alapítvány segítsége.

A koraszülöttmentés biztosításán túl most éppen további havi 100 ezer forintra len-ne égetően szükségük. Ennek hiányában nem tudják igénybe venni a szentmihálypusztai lovarda által ingyenesen biztosított lovasterápiát, ami szó szerint talpra állíthatja a járásképtelen gyerekeket. A 100 ezer forint a kis betegek utaztatásának költsége, ennyibe kerül a fuvar, amit csak profi betegszállító cég végezhet.

- Egyetlen fejlesztő eszközünk sem tudja biztosítani azt az eredményt, amit a lovasterápia - fejti ki dr. Gárdos László. - A kómából ébredő gyerekek gerincizmai addig nem tudnak megerősödni, amíg a kis páciensek nem járnak. Ám erre önmaguktól nem képesek. A ló hátán ülve azonban pontosan a járásnak megfelelő impulzusok érik a gerinc izomzatát, ami ezáltal megerősödik. Ezután már nem csuklik össze a felsőtest, és speciális járókerettel fejleszthető tovább a mozgás. Márk úgy szenvedte el a súlyos koponyatörést, hogy véletlenül fellökte egy ló. A terápia révén most legalább törleszthetnének a hátasok...


Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány: 11749008-20181978-00000000



Kapcsolódó cikkünk: 
Elfogyott Márk pénze (videóval frissítve) 


Márkról:

Súlyos koponyasérülés után: Márk kórházban ünnepelte szülinapját   



Gyógyító csobbanás - Napi 14 ezer forintba kerül a kezelés (videóval, képgalériával)   



Vajon tudja, hogy karácsony van? (videóval, képgalériával)


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!