2012.01.13. 20:40
Óriási szeméthalom a belváros szívében (fotókkal)
Zalaegerszegen a belváros szívében, a Kazinczy tér 6. mögötti belső udvarban hatalmas lomhalmazt cibál a szél. A kimustrált tévétől a lavóron át az éjjeli lámpáig sok minden akad benne.
Egy, a környéken élő férfi hívta szerkesztőségünket a helyszínre, mondván, elképesztő, hogy a főtér tőszomszédságában ilyen állapotok uralkodhatnak. A területet hátulról parkoló határolja, aminek palánkfalát megbontották, így bárki számára szabad a bejárás, s az utcán közlekedők szeme elől sem marad rejtve a dicstelen látvány.
- Időnként rendeződik a helyzet, de aztán újratermelődik a szemét. Hát normális dolog ez? - mutat a terebélyes kupacra a panaszos.
A halom tőszomszédságában kis faházak állnak, az egyikből szöszmötölés hallik. A pléddel zárt bejárat mögül vékonydongájú férfi bújik elő. Mint mondja, ő nem hajléktalan, egyik ismerőse megengedte neki, hogy itt tároljon dolgokat. Szemlénket észlelve megjelenik néhány házbeli. Elmondásuk szerint egyik lakótársuk hordta ki a fölöslegessé vált holmikat, úgy jó két hete.
-Tavaly nekem is volt ilyen gondom, mert korábban lomizással foglalkoztam. Felszólítást kaptam, és el is vitettem a lomot - mondja az egyik férfi. .A nevemet ne írja le, nem akarok vitát.
A házban élők Bagladyékat jelölik meg a kupac forrásaként. Csengetésünkre egy fiatalember nyit ajtót, akinek felszalad a szemöldöke, amikor megtudja jövetelünk okát.
- Annyi igaz, hogy lomtalanítottunk a lakásban, de mi zsákokba raktuk a holmit, s úgy vittük le az udvarra - mondja Baglady Erhard, aki bátyjával él a lakásban.
- El is akartuk szállíttatni, de közben valaki kihasogatta, kiforgatta a zsákokat, s minden összekeveredett a többi hulladékkal - teszi hozzá bátyja, Baglady Hendry.- Édesanyánk fél éve halt meg, korábban évtizedekig ő volt itt a házfelügyelő, s éppen ő próbált a legtöbbet tenni a szemetelők ellen. Korábban is sok volt ugyanis a gond, a lakótársak némelyike nomád életet él, bolhapiacozik.
A férfi pénteken telefonon közölte: ottjártunkat követően újra zsákokba rakták az általuk lehordott lomot, s elkülönítették. A kupac többi része nem tőlük származik.
A társasház közös képviseletét a LÉSZ Kft. látja el. Czudor Léna sajtóreferens elmondta, kollégái megtekintették a helyszínt, s a lakókat haladéktalanul felszólítják a hulladék elszállíttatására. A társasházzal egyéb gondok is adódtak, három bérlő szerződését már fel is bontották, mivel nem fizették a rezsit. Ha a lakók a felszólításnak nem tesznek eleget, jelzéssel élnek az önkormányzat felé.
Sümeghy Gabriella, az önkormányzat környezetvédelmi szakreferense elmondta, tavaly áprilisban hasonló gond adódott a Kazinczy tér 6-ban. (Az ügy nem a Baglady családot érintette.) Akkor, az érintett nagy szerencséjére, a tavaszi lomtalanítás keretében sikerült megszabadulni 2025 köbméter hulladéktól.