Óriási siker játékunk: hatszázötvenen kirándultak a Ság hegyen

Óriási sikert aratott geocoaching játékunk második fordulója: a Ság hegyen vasárnap délelőtt 10 órától gyűjtötték a pecséteket kalandvágyó olvasóink, összesen hatszázötvenen.

Nagy Ildikó

A játék kezdete után egy órával, 11 órakor már nem lehetett parkolni a Ság hegyen. Geocoaching játékunkra Vas, Veszprém és Zala megyéből is érkeztek jelentkezők, többségük már a múlt heti első, kisapáti állomáson is ott volt.

Csizmadia Győző feleségével, Jutkával Ajkáról érkezett. Felsétáltak a Trianoni kereszthez, majd Celldömölkön ebédeltek. Németh Balázs és felesége, Csilla Veszprémből jöttek, öt és fél éves kislányukat, Boglárkát is elhozták a Ság hegyre. Velük tartott Balázs alsósági nagyapja, Németh Ferenc is. Ő ismeri a hegy minden zugát, most a fiatalokkal is felsétált a kereszthez. Balázs és Csilla Kisapátiba is készültek, de betegek lettek, így a Ság hegyen szerezték az első pecsétet a gyűjtőfüzetbe. Elmondták, hogy ha tehetik, még legalább három helyszínre ellátogatnak.

- Kisapátiban a múlt héten elsők voltak, most megelőzték őket, de nem bánják, a lényeg, hogy ideértek, és jó idő van - mondja Elsőné Riedl Helga, aki férjével, Lászlóval vesz részt játékunkban. Bár a vasútállomástól gyalog jöttek fel a hegyre, a fáradtság sem vette el a kedvüket, és az asszony határozottan kijelenti: mind a nyolc helyszínre elmennek. Ma kirándulnak a hegyen, megebédelnek egy étteremben, és megmártóznak a celldömölki fürdőben - üzleti partnereink jóvoltából mindegyiket fél áron megtehetik.

A szombathelyi Németh Dóra megszállott geocoachinges, Kisapátiban is ott volt, és most örül, hogy hazai terepen folytatódik a játék. Édesanyját, Évát és húgát, Zsófit is „megfertőzte” a geocoaching iránti szenvedéllyel, mi több, Tücsi kutya is elkísérte őket. Jó ötletnek tartják lapcsoportunk kezdeményezését, mivel a résztvevők jó levegőn, szép helyeken töltik a vasárnapot, ráadásként pedig kedvezménnyel étkezhetnek, fürödhetnek.

Polgár Tibor és felesége, Ibolya, Balázs Elvira és Karádi György szintén Szombathelyről jöttek. A kezdetektől részt vesznek a játékban, mosolyogva mondják, hogy a Szent György hegy jó iskola volt, így aztán tanultak a történtekből, és  ma mindegyikőjük kényelmes cipőben, túrabottal felszerelkezve vág neki a hegynek.

A szóvivőjük Tibor, aki gyakorlott túrázó, az ausztriai hegyekben is gyakran megfordul. A napot ők is a fürdőben zárják. Nem akarnak minden áron nyerni, de Elvira azért hozzáteszi: kifejezetten örülne egy nyeremény wellness-hétvégének.


Igazi PLT-család is csatlakozott játékunkhoz: a celldömölki születésű Borsics Tímea székesfehérvári férjével, Tóth Lajossal és két gyermekükkel, a három és fél éves Pannával és a másfél esztendős Kristóffal kapaszkodik fel a Trianoni keresztig. A család tíz évig élt Veszprémben, most Budakalászon laknak, Lajos kollégája és barátja pedig zalai. A vidám család tagjai örülnek a jó időnek, és mivel kedvenc helyük a Ság hegy, nagyon örülnek játékunknak. Lajos informatikus, Tímea a gyerekeket neveli otthon, így mindig nagy élmény, ha vidéken, jó levegőn tölthetik a szabadidejüket.

Játékunk résztvevői a hegyen a pecsét mellé kuponokat is kaptak, amelyeket üzleti partnereinknél válthattak kedvezményre. A celldömölki Deja Vu panzió kerthelyiségében délben várni kellett a szabad asztalra, Kurucz Iván tulajdonos sem számított ekkora érdeklődésre. Olyan sokan voltak, hogy neki is be kellett állnia a konyhába, hogy ne várakoztassák meg túlságosan a vendégeket. Játékunk résztvevői 50 százalék kedvezményt kaptak az ételek árából.

- Nincs olyan pontja az országnak, ahol mi ne jártunk volna, a Ság hegyen is voltunk már többször - mondta a sümegi Marton József, aki feleségével, Magdival és két gyermekével, Mónival és Jocival kerekedett fel reggel. Amíg a finom ebédre vártak, elmesélték, hogy nagy kempingezők, sokat kirándulnak, és örömükre nagy gyermekeik is velük tartanak. A PLT nyereményjátékait is kedvelik, Fortuna már többször melléjük szegődött, így remélik, hogy most is hozzájuk kerül majd egy nyeremény.

A szomszéd asztalnál zalaegerszegiek falatoztak: Konyecski Róbert édesanyját, Flórát hozta el a Ság hegyre, majd ebédelni. A fiatalember a múlt héten is játszott: a Szent György hegyet feleségével és lányával barangolta be.

A szintén zalaegerszegi Szirmai családdal már a geocoachingeseknek szintén 50 százalék kedvezményt nyújtó Trója Étteremben és Pizzériában találkoztunk. A családdal  Imrével, Erzsébettel, valamint a két fiúgyermekkel, Bendegúzzal és Gergővel  tartott Simon Judit is. Jó kezdeményesnek tartják játékunkat, amelyről ők sem gondolták, hogy ennyi embert megmozgat. A társaság tagjai már két pecsétet begyűjtöttek, és kíváncsiak várják, hogy Zala megyében mikor és pontosan hol folytatódik majd a játék.

A Trójában is nagyüzem volt déltájban, Majsa Enikő tulajdonos be is vallotta, hogy nem számítottak ennyi vendégre. A pincérek és a szakácsok megállás nélkül pörögtek, Enikő pedig reméli, hogy a geocoachinges vendégek közül sokan később is visszatérnek majd hozzájuk.

A celldömölki Vulkán Gyógy- és Élményfürdőben is 50 százalékos kedvezményt ért a pecsét mellé kapott kupon. Mint azt Döméné Király Gabriella marketing szervező elmondta, vasárnap négy óráig szátizenegyen éltek a remek lehetőséggel. A Zala megyei Bakról érkezett Zsohár József és felesége, Betti a medencéből adtak villáminterjút.

 - Nyáron nem volt sok szabadidőnk, de szerencsére most az időjárás is segít abban, hogy bepótoljuk a lazítást. Szeretünk játszani, ezért csatlakoztunk a PLT játékához - mesélte József. Betti megjegyezte: éjszakás volt, így nem sokkal azután, hogy hazaért a műszakból, már fel is kerekedtek, hogy megtalálják a Ság hegyi pecsételő állomást.

A balatonfüredi Koszta Ferenc is feleségével, Mariannal ejtőzött a medencében. A szintén játékos kedvű és nagy túrázó hírében álló Ferenc egy jó tanáccsal is szolgált: szerinte a játék résztvevőit nem ártana megdolgoztatni a pecsétért, ezért, ha rajta múlna, a jövőben egy könnyebb túrával elérhető ponton osztogatná a pecsétet.

Voltak, akik a Mesteri Termálfürdőt választották, ahol szintén féláron válthattak belépőjegyet játékunk résztvevői. A Győr-Moson-Sopron megyei Gyarmaton élő Polgár Tünde és Heller Endre véletlenül csöppentek a játékba - éppen a Ság hegyen kirándultak - de azt mondták, a jövőben lapjaink online felületén figyelemmel kísérik az egyes állomásokat, és ha tudnak, legközelebb is részt vesznek a PLT-s kincskeresésben.

Jankó Zoltán és felesége, Ilona celldömölkiek, ám most a mesteri fürdő mellett döntöttek. Kisapátiba is elmentek a múlt héten, és legalább négy pecsétet ők is ösze szeretnének gyűjteni, hogy részt vehessenek a sorsoláson.

Patyi Gábor, a Mesteri Termálfürdő vezetője elmondta, hogy szeptemberben már többnyire a kemping vendégei töltik meg a medencét, de most örömmel nyugtázta, hogy játékunk  meg persze a jó idő  többeket is Mesteribe csábított. Reméli, hogy a geocoachingesek jövőre is visszatérnek, már csak azért is, mert addigra kibővül és megszépül a fürdő.

Az Elixír üdülőházakban is 50 százalék kedvezményt ért a PLT-s kupon. A létesítményt üzemeltető Szijártó Gábor szerint a játék egyik nagy előnye, hogy a PLT-s megyék rejtett kincseire is felhívja a figyelmet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!