Továbbra is a Balaton a legnépszerűbb úti cél

Tavalyhoz képest jelentősen, 46 százalékról 54 százalékra nőtt azoknak a háztartásoknak az aránya, ahol a főszezonban utazást terveznek - ismertette Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) vezérigazgatója a turisztikai marketing szervezet által készített felmérést kampányindító sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

MTI

Elmondta: fő céljuk és stratégiájuk a belföldi részesedés növelése. Hozzátette, hogy míg a magyar lakosság belföldön mintegy 237 milliárd forintot költ utazásra, külföldön csaknem a dupláját, 438 milliárdot.
   
A kampányban azt a gondolatot igyekeznek hangsúlyozni, hogy "minden utazással egy élménnyel lesz több az ember". Horváth Gergely szerint okot, élményt kell adni a potenciális turistáknak, hogy kedvük legyen belföldön utazni, meg kell mutatni, mit érdemes megnézni - mondta.
   
Bánki Erik, az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságának elnöke azt mondta: Magyarországon a teljes turizmusból a belföldi aránya jelenleg 45 százalék, az lenne az ideális, ha ez megközelítené a 70 százalékot. Elmondta, tavaly a belföldi utazásokban résztvevő magyar vendégek háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy elégedett volt a szolgáltatásokkal, amelyeket igénybe vett, és visszatérne oda, ahol ezt biztosították számára.
   
Szatmáry Kristóf turizmusért is felelős államtitkár megerősítette, hogy a kormány gazdaságpolitikájának egyik legfontosabb területe a turizmus, azon belül is a belföldi turizmus. Ez az ágazat a gazdaság és a foglalkoztatás növekedésének beindítása szempontjából kiemelkedő jelentőségű. Ebben egy jó kampány sokat segíthet - tette hozzá.
   
Az MT Zrt. felmérése szerint az utazást tervezők több mint háromnegyede, 77 százalékuk tervez belföldi utazást, ezen belül csak belföldön a válaszadók közel 64 százaléka fog utazni. A válaszadók mintegy 23 százaléka csak külföldre látogat el. Több mint 13 százalék külföldre és belföldre egyaránt tervez utazást.
   
A belföldi utazások legnépszerűbb úti célja továbbra is a Balaton. A nyári időszakra tervezett belföldi utazások több mint kétötöde, 45 százaléka a Balaton turisztikai régióban nyaral, 8 százalékának Budapest-Közép-Dunavidék régió lesz a helyszíne. A belföldi utazások legnagyobb részét, 59 százalékát júliusra és augusztusra tervezik - derül ki a felmérésből.
   
Az idén 2010-hez képest nagyobb arányban terveznek hosszabb, 4-7 éjszakás belföldi utazásokat. A belföldi utazások átlagos hossza a tervek szerint 4,74 éjszaka.
   
A felmérés szerint a belföldi utazásokra szánt összeg is nőtt: a 2011-es főszezonban az érintett háztartások átlagosan 104 ezer forintot szánnak belföldi utazásra. Ez a tavalyihoz képest 28 százalékos növekedés. Összességében a magyar lakosság várhatóan 146,9 milliárd forintot fordít belföldi utazásra a május-szeptemberi időszakban, ami közel 22 százalékkal több, mint ami a 2010-es tervekben szerepelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!