Mesék keltek életre a színpadon

A dél-zalai határváros, Letenye valamint térségének óvodásai találkoztak szombaton a Fáklya Művelődési Központban, ahol különböző produkciókkal szórakoztatták egymást.

Szalabán Attila

A rendezvény keretében Letenye, Tótszerdahely, Tótszentmárton, Muraszemenye, Pusztamagyaród, Borsfa, Bánokszentgyörgy és Becsehely óvodásai, no és persze óvónői mutathatták meg egymásnak, hogy ki mit tanult az elmúlt hónapokban, az előző találkozó óta eltelt esztendő alatt.

- A térséget átölelő iskolaszövetségen belül működik az óvodai munkaközösség, melyben annak idején felmerült, hogy jó lenne évente egy találkozó, megmutatni az egyes óvodák szakmai fejlődését - magyarázta Frímann Jánosné, a letenyei városi óvoda vezetője. - Ez három éve volt, s azóta minden esztendőben megrendezzük a találkozót, melyen bárki bármilyen produkcióval előrukkolhat.


A találkozón összesen több mint 150 kisgyerek, valamint természetesen az őket kísérő szülők, óvónők vettek részt. Óriási volt tehát a nyüzsgés a Fáklya Művelődési Központ falai között, mégis: a nagyteremben pisszenés nélkül nézték egymás előadásait a gyerekek. A produkciók pedig jól jelezték az intézményekben folyó szakmai munka magas színvonalát, méltán kapott nagy tapsot minden előadás.

- Vegyes csoportokkal jönnek az óvodák, de nyilván a középső- és nagycsoportosok vannak többen. Bár örömünkre jó pár kiscsoportos is annyira ügyesnek bizonyul, hogy ők is színpadra léphetnek a nagyobbakkal együtt - tette hozzá Frímann Jánosné. - A találkozó sorozat kezdete óta egyébként észrevehető a fejlődés, az egyes óvodák nagyon készülnek. Az óvónők már beépítették ezt a találkozót és az előadandó darabot - mely mesejátéktól a gyereklakodalmasig bármi lehet - a szakmai programjukba.

A letenyei óvoda vezetője azt is elárulta: szerencsére nem csökken a gyereklétszám, bár sajnos nem is emelkedik. Reményeik szerint a demográfiai hullámvölgy előbb-utóbb véget ér.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!