Egyre több megrendelést kap külföldről a lovászi cég

A valamikor szebb napokat megélt, olajos fellegvárként számon tartott vidék-központ mára egyetlen jelentős munkáltatójaként hogyan látja cége következő éveit, piaci kilátásait? - kérdeztük Ferecskó Zoltántól, a lovászi OILTECH-Kft. ügyvezetőjétől.

Gyuricza Ferenc

Az energiaszektor külön adóztatása jelentősen csökkenti az itt keletkező profitot - mondta Ferecskó Zoltán. - Emiatt a cégek költségcsökkentésre kényszerülnek, s ahogy 2010-ben, úgy várhatóan 2011-ben is elsősorban a fejlesztésre szánt kereteiket fogják vissza. Miután az OILTECH Kft. komplett technológiai rendszereket épít ki az energiaszektor számára, ezért ránk nézve biztosan kedvezőtlen hatása lesz ennek az intézkedésnek. Már érezzük is a jelét, egy elnyert körülbelül másfél milliárdos megrendeléstől esünk el 2011-ben, mert az egyik energetikai vállalat bizonytalan időre elhalasztja tervezett beruházását.

A mintegy 130 főt foglalkoztató OILTECH Kft. számára ugyanakkor biztató, hogy egyre több megrendelést kapnak külföldről, az exporttevékenység révén pedig az elmúlt évek során folyamatosan erősítették pozíciójukat, vagyis középtávon biztosítottnak látják a vállalat jövőjét. Ferecskó Zoltán szerint ez éppen annak köszönhető, hogy magas színvonalú komplett tevékenységet folytatnak, a tervezéstől a beüzemelésig mindent saját maguk végeznek, ezáltal a konkurenciánál alacsonyabb árszinten tudnak dolgozni. Ahhoz viszont, hogy ezt biztosítani tudják, az utóbbi négy évben közel egymilliárd forintos fejlesztésre volt szükség.

 

Ezek is érdekelhetik