Kezd alakulni: a ZTE öttel tömte ki az Ajkát! (képgalériával frissítve)

Egy héttel a bajnokság kezdete előtt lejátszotta utolsó előtti felkészülési mérkőzését megyénk első számú futballcsapata és helyenként látványos játékkal előrukkolva 5-2-re verte az NB II. Nyugati csoprtjának legutóbbi negyedik helyezettjét, az Ajkát. A ZTE-ben ezúttal csak egy próbázó, a litván kapus Mantas Galdikas lépett pályára.

Urbanics Pál

ZTE FC - FC Ajka 5-2 (3-1)

Zalaegerszeg, 500 néző.

ZTE FC: Vlaszák (Galdikas) – Kocsárdi (Máté), Miljatovic, Kovács, Panikvar (Varga) – Szalai, Kamber (Ivancsics), Horváth (Magasföldi), Illés (Turcsik) – Rajcomar (Rudnevs), Pavicsevics. Vezetőedző: Csank János.

Gólszerzők: Szalai, Magasföldi, Miljatovics, Rudnevs (11-esből), Varga ill. Gaál, Mihalecz

A ZTE csapatából ezúttal kimaradt Bogunovics, így Kovács Gergő volt Matej Miljatovic párja a védelem közepén. Szalai Tamás kezdett a jobbszélen és az ő góljával szerzett vezetést a hazai csapat. Az Ajka viszonylag gyorsan egalizált Gaál révén egy szép kontra után, de a ZTE nem hagyta annyiban a dolgot, hiszen a bekapott gól után Magasföldi - a tőle megszokott módon - mesteri gólt csavart szabadrúgásból a vendégek kapujába. A félidő lefújása előtt Miljatovic is betalált fejjel egy kapu előtti kavarodás után.

A második játékrészben lehetőséget kapott a ZTE FC-ben a 21 éves litván kapus Mantas Galdikas is, aki hazája élvonalbeli bajnokságában az FK Vėtra kapuját őrzi, jelen pillanatban pedig próbajátékon van az egerszegieknél. A hálóőr a második félidőben először védett egy hatalmasat, amikor Kottán és Mihalecz vezette rá a labdát, aztán nem sokkal később viszont benne volt Mihalecz Péter szépítő góljában, hiszen egy előrevágott labdára rossz ütemben jött ki, a tavalyi szezonban 19 találatot jegyző támadó pedig okosan elgurította mellette a labdát. Felemás bemutatkozás.

A bekapott gól után is sokkal kezdeményezőbb volt a ZTE és előbb a csapatba jó játékkal visszatérő Rudnevs volt eredményes büntetőből (Varga felrúgása miatt járt a 11-es), majd pedig Varga Róbert fejelte a léc alá Ivancsics szögletét. Utóbbi játéka ismét elismerésre méltó volt, sokat futott, jó labdákat adott és ha egy kis szerencséje is lett volna beköszhetett volna Jánosa kapujába is, de a 16-os jobb sarkából elvégzett szabadrúgása után az ajkai kapus bravúrral védett.

Összességében elmondható, hogy jó úton jár Csank János együttese, akik legközelebb szerdán játszanak előkészületi meccset, amikor az SVSE-GYSEV lesz a ZTE vendége. Aztán szombaton már kezdődik az új idény: azok a kaposváriak látogatnak Egerszegre, akik tavaly augusztus 8-án 0-3-ra győztek a megyeszékhelyen Zahorecz Krisztián mesterhármasával a zalai szurkolók legnagyobb megrökönyödésére. Lesz miért visszavágni...

 Képgaléia a meccsről itt!


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!