Újabb szavazás a vendégbarát múzeumi címre

Újabb szavazás vette kezdetét a vendégbarát múzeumi címre szerdán, miután a kiírók az előző voksolás eredményét technikai visszaélések gyanúja miatt megsemmisítették.

Horváth A. Attila

Az újraindított szavazás keretében május 13-án éjfélig a www.est.hu honlapon döntheti el a nagyközönség, hogy melyik intézmény érdemli ki a 2010 Vendégbarát Múzeum címet.
   
A közlemény felidézi, hogy a korábbi felhívás alapján május 2-ig voksolhattak az érdeklődők kedvenc intézményeikre. "A szavazatok összesítése és a technikai adatok kiértékelése alapján azonban alapos a gyanúja annak, hogy az alkalmazott, általánosan és nemzetközileg is elfogadott biztonsági intézkedések ellenére a szavazás során technikai visszaélések történtek" - olvasható az összegzésben
   
Mivel a Magyar Turizmus Zrt. és a pályázó intézmények egyaránt jelentős erőforrásokat mozgósítottak a szavazás népszerűsítése érdekében, a kiíró intézmények úgy döntöttek, hogy a pályázatot eredménytelennek tekintik, és a szavazást regisztráció mellett megismétlik.
   
Az érdeklődők az est.hu internetes portálon, regisztrációt követően május 13-án éjfélig szavazhatnak három kategóriában, ahol zalai múzeumok is megtalálhatók.


A Göcseji Múzeum bemuatatkozása

A Balaton Múzeum bemutatkozása

Szavazzon Ön is! Klikk ide! 

Az ünnepélyes eredményhirdetést a múzeumi világnap alkalmából rendezett Múzeumok majálisán, a Magyar Nemzeti Múzeumban tartják május 15-én.

 

A Magyar Turizmus Zrt. által meghirdetett Vendégbarát Múzeum Program 2007-ben indult, a jelentkezett intézmények közül a közönség választhatja ki a számára vendégbarátabbat. A program célja, hogy segítségével az elmúlt években történt látogatóbarát fejlesztések híre eljusson mind a belföldi, mind a külföldi potenciális vendégekhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!