Miért együtt, miért vele? Karner László és Horváth László közös kiállítása a Hevesi-színházban

Egy művész érdekes, kettő még érdekesebb. Hiszen az alkotásaik között cikázó hatások - kontrasztok vagy egyezések - teljesebbé teszik az együttes élményt, mint amit a puszta összegzés kiadna.

Magyar Hajnalka

- Összegyűlt egy kiállításra való anyagom, s jó ideje nem is volt önálló tárlatom Egerszegen - vázolja az előzményeket Karner László. - A Vitrin művészeti egyesület kínált lehetőséget, ám felvetették, jó volna társulnom egy szobrásszal, hogy a paravánokon túl a tér se maradjon üresen a színház galériájában. Horváth László munkái mindig is közel álltak hozzám, úgy érzem, hasonlóan látjuk a világot, ezért őt kértem fel alkalmi szövetségesnek.

- Örömmel fogadtam a megkeresést, hiszen magam is úgy vélem, sok szempontból egy irányba tart a gondolkodásunk - reagál a művésztárs, Horváth László. - Kedvelem Laci műveit, különösen színei és rusztikus felületei ragadnak meg, s az az átgondoltság, ahogy elmélyül egy-egy témában.

A felületek izgalmas kimunkálásán túl a szellemi kötődés újabb szálát adja még kettejük közt a szimbólumok, jelek kitüntetett szerepe, s a gondolati tartalom erőssége.

Horváth László munkái a saját maga által kikísérletezett, úgynevezett fémporos technikával készülnek. Nem tud róla, hogy a világban bárhol másutt alkalmaznák, így aztán nem is nagyon részletezi újítása műhelytitkait.

- A por önmagában is fontos jelentéssel bír, elég csak arra gondolnunk, porból lettünk és porrá leszünk, de számos egyéb, filozófiai vonatkozást említhetnék - utal a művek mögött meghúzódó szellemi munícióra. Ennél prózaibb ok, hogy a bronz, mint alapanyag megfizethetetlen számára, tehát a kényszer is táplálta az új technikát eredményező kreativitást.

Horváth László művei egy párizsi gyűjtő jóvoltából az utóbbi időkben eljutottak Olaszországba, Franciaországba is. A galériás kiterjedt kortárs anyaggal rendelkezik, amit utaztat szerte a világban. A zalaegerszegi szobrász e szerepléseiről csak egy-egy hozzá tévedő meghívóból, katalógusból értesül.

- Tavaly ősszel például abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy Vasarelyvel és hasonló nagyságokkal egy légtérben szerepeltek a színes kisplasztikáim - említi a szobrász. Egerszegi tárlatára azonban kifejezetten fekete-fehér anyagot hozott, hogy hagyja érvényesülni Karner László karakteres színhangulatait. Persze, így, a kontraszt miatt a kisplasztikák súlyos atmoszférája is jobban kiteljesedhet.

Karner László az utóbbi 4-5 év terméséből válogatott a színházbeli tárlatra. A szemlélőnek, végigtekintve a képeken úgy tűnhet, vizuális folyamattal, láncolattal van dolga. Az egyik mű termékenyítőleg hathatott a másikra. A képek koherens, következetes festői szemléletről üzennek, a rokonság a visszatérő motívumokban, a fénnyel telített színekben, s a karcos, időrágta felületek által megnyitott tág asszociációs mezőkben, dimenziókban testesül.

Ami az aktualitásokat illeti, mindketten készülnek a Zalai szalon júliusban megnyíló kiállítására, ami a megyeszékhely képzőművészeinek kínál bemutatkozási lehetőséget a hangversenyteremben. Emellett a szombathelyi képtárban szeptemberben megnyíló Ars Pannonica biennálé leadási határideje sürgeti még őket.

Nyári művésztelepre egyikük sem készül. Karner László az alkotás ideális közegeként a magányos elmélyülésre esküszik, a művésztelepi két hét számára kevés a kibontakozáshoz. Horváth Lászlót vonzaná a lehetőség, ám a nyári turistaszezonban nem hagyhatja oda kenyérkereső foglalkozását. Közös tárlatuk május 31-ig várja az érdeklődőket a színházban. A szellemi kötődés újabb szálát adja kettejük közt a szimbólumok, jelek kitüntetett szerepe

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!