Erősíteni a helyben értékesítést!

Ha rendelkeznek is a kistelepülések ipari hasznosításra alkalmas ingatlannal, az alapinfrastruktúrát már valószínűleg nem tudják biztosítani hozzá - többek közt ez hangzott el csütörtökön egy Csesztregen megtartott beszélgetésen.

Gyuricza Ferenc

A szakmai tanácskozást a CsesztRegélő Nonprofit Kft. szervezte, az önkormányzati és civil szektor képviselői, valamint helyi vállalkozókat híva meg, akik a foglalkoztatás terén szerzett tapasztalataikat osztották meg egymással. Az eszmecsere során Gerencsér Tamás, Ramocsa polgármestere hívta fel a figyelmet, hogy betelepülni szándékozó potenciális ipari vállalkozások számára értékesíthető ingatlannal még rendelkeznek az önkormányzatok, ám az alapinfrastruktúra biztosítására már nincs pénzük. A másik probléma, hogy a térségnek nincs egységes kiajánlási rendszere, ha egy vállalkozás területet keres, nehezen, hosszas utánjárás után juthat csak megfelelő információhoz. Elhangzott még: a helyben értékesítést kell támogatni, vagyis ne az legyen a cél, hogy a lakosság a távoli bevásárlóközpontokban szerezze be a szükséges árucikkeket, hanem azzal is segítse a helyi termelőket, hogy náluk vásárolnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!