Támadásban a pollenek - A könnyezéstől a fulladásig

Egyre gyakrabban bújik elő rejtekéből a Nap, zöldül a természet, ám az áhított tavasz sokak számára szemviszketést, könnyezést, orrfolyást is hoz. Azok, akik légúti allergiában szenvednek, jó, ha időben pillantást vetnek a pollennaptárra.

Péter Gyöngyi

 - Felkerestem a háziorvosomat, mert sokat köhögök - említette, mi okból is került a vizsgálatra. - Más tünetem nem volt.

Alkarjának belső oldalán tizenkét apró tűnyomot figyelhetett, ezek adtak ugyanis választ a kérdésre, pollenallergia áll-e problémája hátterében, és ha igen, melyik növény a ludas benne.

- Egyikre sem allergiás - közölte aztán a jó hírt Hajdú Flóriánné légzésfunkciós asszisztens.

A próba alkalmával a leggyakoribb, a kikérdezés vagyis anamnézis alapján leggyanúsabb allergénekből juttatnak egy picit a bőrre. Amelyik pont körül a bőr felduzzad, vörös lesz, viszket, azzal szemben ellenanyagot termel a szervezet, tehát allergiás az adott allergénre. A betegek jelentős részénél azonban a bőrpróba pozitivitása nem feltétlenül jelent érzékelhető gondot.

- Lehet, hogy valakinél a mogyoróvesszőre és a parlagfűre is kimutatjuk az érzékenységet, vagyis a szervezete reagál az adott pollenre és védekezik ellene, ám míg előbbi nem okoz számára tüneteket, utóbbi igen. Ebben az esetben a betegnek februárban még nem, de július elején meg kell kezdenie a terápiát - mondta dr. Tehenes Sándor, a Zala Megyei Kórház pulmonológiai osztályának vezető főorvosa. - Az allergiás megbetegedés alapja, hogy az ember szervezete kórosan reagál egy külső ágensre. A pontos mechanizmus nem ismert, nincs válasz a miértre. Vannak, akiknél gyermekkorban kezdődik a betegség és megmarad életük végéig, akadnak, akiknél a pubertás időszakában kialszik, megszűnik, másoknál pedig fenőttkorban jelenik csak meg. Mivel az okot nem tudjuk, nincs mód a gyógyításra sem, de tüneti kezeléssel az allergiás megbetegedések bármelyik formája jól karbantartható. Ehhez persze tudni kell, mire érzékeny az illető, folyamatosan kell-e a kezelés vagy elég a szezon indulása előtt két héttel megkezdeni a terápiát. Létezik perenniális, azaz egész éven át tartó és szezonális, vagyis az év egy meghatározott időszakában jelentkező allergia. Előbbi csoportba tartozik például a háziporra, a különböző állatszőrre, illetve a tollra való érzékenység, utóbbi kategóriába sorolható a pollenallergia. A terápiában elsősorban helyi kezelésre törekszünk, a betegek zöménél ezzel, vagyis az orrspray és szemcsepp alkalmazásával uralható a probléma, ebben az esetben nem muszáj évtizedeken át gyógyszert szedetni velük. Amennyiben mégis szükséges, akkor persze következhet a tabletta.

Sok esetben először csak enyhe tüneteket észlel magán az ember, aztán, amikor ismét találkozik ugyanazzal az allergénnel, már hevesebben reagál. A tünetek erőssége az időjárástól is függ, attól, mennyi virágzott ki az adott növényből egyszerre, vagyis milyen a levegő pollenkoncentrációja. Urbanizációs betegségről lévén szó, biztos, hogy az allergiások száma folyamatosan nő. Márcsak azért is, mert egyre több hazánkban nem honos növény jelenik meg és azt még nem is tudjuk, mit hoz magával a klímaváltozás. A citrusfélék, a tuják is okoznak allergiát.

Zalában talán parlagfűszezonban jelentkezik a legtöbb panaszos. Az allergiások számát illetően egyébként nehéz lenne pontos adatot mondani. Egy évvel ezelőtt ugyanis megszűnt a szénanátha kezelésére szolgáló gyógyszerek támogatása, ezek általános receptre is felírhatóak. Annak tehát, aki tudja, mire érzékeny, nem érdemes megjelennie a tüdőgondozóban vagy az asztmaallergológiai ambulancián, mert a patikaszer ugyanannyiba kerül számukra, ha szakorvostól származik a vény, mintha háziorvostól kapják, viszont ez utóbbi esetben egyszeri alkalommal elrendezhetik a dolgot. A rendszernek egyetlen hátránya lehet, hangsúlyozta dr. Tehenes Sándor, mégpedig az, hogy így esetleg a kezdő betegek sem jelennek meg alapkivizsgáláson. Márpedig ezen és egy fül-orr-gégészeti szakvizsgálaton minden szénanáthagyanús, illetve szénanathás tüneteket produkáló betegnek át kellene esnie.

A szénanáthások 25-30 százalékánál életük folyamán asztmával is kombinálódik a betegség.

- Ezzel azért kell tisztában lenni, mert ha a korábbi szénanáthás tünetek mellett köhécselni kezd, nehéz légzésre ébred éjszaka, akkor feltétlenül tüdőgyógyászhoz kell forduljon - hangsúlyozat a főorvos. - Mivel ugyanazzal a fajta hámmal fedett a felső és az alsó légút is, nem meglepő az asztma megjelenése, szerencse, hogy csak kis arányban.

A salomvári Andor Szabolcsné is ilyesfajta aggodalmai miatt jelentkezett annak idején az ambulancián.

- Édesapám pollenallergiás, ezért gondoltam, hogy nekem is a virágpor okoz gondot. Esetemben nem erről volt szó - említette, mielőtt ellenőrizték légzésfunkcióját.

A kérdésre, hogy örökölhető-e a hajlam, dr. Tehenes Sándor úgy fogalmazott, a tapasztalat szerint a családokban előfordulhat halmozódás. Megfigyelhető, hogy minél terheltebb a család, annál valószínűbb, hogy a gyermeknél is megjelenik valamiféle érzékenység. Ha például mindkét szülő allergiás, ennek 25 százalék a valószínűsége.

Arról, hogy a levegőben mennyi pollen található, az úgynevezett pollencsapda árulkodik. Ezt a készüléket minden évben az első pollen várható megjelenése előtt helyezik ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat épületeinek tetejére és a fagy közeledtével, amikor eltűnnek a pollenek, leveszik, mondta dr. Menyhárt Ildikó, az ÁNTSZ regionális intézete zalaegerszegi kirendeltségvezetője. A készülékben lévő forgó dob felületén ragasztó van. Ahogy a szerkezet beszívja a levegőt, vele a pollenszemeket is, ezek pedig megtapadnak a dobon, így leolvasható az eredmény, melyet aztán az Országos Környezetegészségügyi Intézet tesz közzé minden héten.

Zala megyében, a többi állomáson mért adatokhoz képest, mindig több a parlagfű, noha szűkebb régiónkban sem kevesebb az akció, mint másutt és az aktivitás sem kisebb, ugyanúgy irtják ezt a növényt itt, mint az ország más tájain. Nem is belterületen van belőle sok, hanem a külterületen. A megoldáshoz komplex, átfogó intézkedésre lenne szükség. Most egyébként az éger, a mogyoró, a szilfa pollenjeire érzékenyek szembesülhetnek a kellemetlen tünetekkel, említette dr. Menyhárt Ildikó.

Létezik úgynevezett keresztallergia, ez azt jelenti, hogy egy adott pollennel szemben érzékeny beteg egy adott gyümölcs fogyasztásánál ugyancsak tapasztalhat magán tüneteket, főként ajakduzzanatok, garatkaparást, könnyezést, de akár fulladhat is. Ezt komolyan kell venni, érdemes orvoshoz fordulni, az adott étket pedig ki kell iktatni az étrendből.

A jó idő közeledtével a rovarallergiáról is érdemes szót ejteni. Aki ilyesfajta érzékenységet tapasztal magán, forduljon szakorvoshoz. Ez az egyetlen olyan betegségforma, ahol, ha lehet el kell végezni a vakciánciót, mert életmentő lehet. Azt, aki érzékeny, életmentő gyógyszerrel is el kell látni, hangsúlyozta dr. Tehenes Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!